Srácok!

Helló Srácok! :D

Tudom, azt ígértem, hogy 3 verzió lesz, de mivel olyan hülyén sikerült, hogy a 2. verzió lett a Happy

End, ezért érdekesen jönne ki, ha a boldog vég után megint egy szomorú jönne! Tehát nem lesz 

3. verzió! Mindenkitől elnézést kérek, hogy nem írtam tovább, de ezt eleve ilyen rövidre terveztem.

Amit a múltkor kitettem blogot vagyis a Dreamworld-öt már elkezdem írni és a napokban már intenzíven 

lesznek benne részek! :D

Ez több lesz, mint 10 rész! Viszont sajnálattal közlöm, hogy maximum 20 rész lesz benne! Ne tépjétek

le a fejemet emiatt! XD Szóval, ha tetszett ez a sok, értelmetlen blogom, akkor olvassátok a többit

is, komizzatok rendszeresen és iratkozzatok fel minél többen! 

A Dreamworld mellett megnyitottam egy másik blogomat is, így már ezt is láthatjátok! 

Pokoli Szomszédok

Ez a blog a Dreamworld után fog íródni, de ha sok feliratkozó lesz a Pokoli Szomszédokban, lehet, hogy egyszerre írom a kettőt! :D Csak rajtatok múlik! :) 

Köszönöm, hogy olvastátok ezt a blogot és remélem, hogy a továbbiakban is olvastok majd! :D

Köszönöm a sok-sok kommentet minden rész alatt, a sok véleményt és a 12 feliratkozót! :D

A Láthatatlan bezárja kapuit...

...Rita...

~Végszó II.

2. verzió
~zene

~Niall
Ashley ott feküdt a kádban, élettelenül. Eszeveszett tempóban vettem elő a telefonomat és tárcsáztam a mentőket. Ha gyors leszek talán még meg tudják menteni. Tárcsáztam a mentősöket, akik azt üzenték, hogy ne nyúljak a lányhoz és sietnek, ahogy csak tudnak.
Nem tettem semmit, csak lerohantam a bejárati ajtóhoz és vártam, hogy jöjjenek. Egyszer csak nagyon messziről meghallottam a sziréna hangját, ami egyre csak közelített a ház felé. Amikor megálltak, kiszedték a hordágyat és az ajtó felé jöttek. Kinyitottam az ajtót és felrohantam a fürdőbe, nyomomban a mentőkkel. Kivették a vízből a meztelen testet, letakarták egy pléddel, levitték a mentőautóba és én is beszálltam hátra. Az egyik mentős kérdezgetett, hogy miért csinálta ezt és hogy mikor, aztán amikor mindent elmeséltem, mondott egy-két lelkesítő és egy-két lehangoló szót is, mert lehet, hogy nem lehet feléleszteni.
A kórházba érve a hordágyat iszonyatos sebességgel tolták az 5. emeletre, ahol bevitték az egyik kórterembe, de én oda nem mehettem be.
Fél órányi várakozás után kijött az egyik orvos és meghozta a hírt.
-A szíve újra dobog, de rengeteg vért vesztett! Valahogy pótolnunk kell!-mondta az orvos.
-Én szívesen segítek!-töröltem meg a szememet.
Az orvos bólintott és mondta, hogy kövessem. Megnézték a vércsoportomat, hogy megegyezik-e az Ashley-ével. Szerencsére neki is ugyanolyan, mint nekem. Nem vagyok vérszegény, ezért jó sok vért vettek most tőlem. Igazából nem tűnt annyinak, amennyit az orvos mondott. A véremet egy tasakba tették, a tasakot fel az infúzióra, az infúziót pedig Ashley karjába. A lány bőre fal fehér volt, mivel alig volt vér a szervezetében. Az orvosok megengedték, hogy bent maradjak, de hagyjam pihenni és szóljak, ha felkelt. Boldogan bólintottam egyet és vártam, hogy adjon valami életjelet. 2 óra elteltével még mindig semmi jele nem volt, annak, hogy életben van. Kezdtem ideges lenni és féltem, hogy nem is fog felkelni. Lehet, hogy kómában van.

Féltem, hogy nem hallhatom újra a hangját és nem nézhetek bele legalább még egyszer a szemébe. Lassan elnyomott az álom és elaludtam a széken. Ashley-vel álmodtam. Együtt sétáltunk egy parkban és senki más nem létezett számomra csak ő. A haverjaim már rég nem voltak jóban velem, de nem is érdekelt.

Arra keltem, hogy Ashley mozgolódik. Kinyitottam a szememet és lassan, aggodalmasan felnéztem a lányra.

Ashley felém fordult és lassan kinyitotta a szemét. Könnyek szöktek a szemembe, mikor rám nézett. Gyorsan szóltam az egyik orvosnak, aki megvizsgálta Ashley-t. Megmérte a vérnyomását és azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben van és ha jól mennek a dolgok, akkor 2-3 nap múlva haza is engedik. Az orvos és a nővér kimentek, szóltak nekem is, hogy ne sokáig legyek, mert pihennie kell. 

Visszaültem a székre és belenéztem szerelmem gyönyörű barna szemébe. Kissé szétnyitotta a száját és megszólalt.

-Ni...Niall! Mi történt?-kérdezte nehézkesen és szaggatottan.-Hogy-hogy még életben vagyok?

Mindent elmeséltem neki az elejéről, ő pedig közbeszólás nélkül végighallgatott. 

-Kérlek, ígérd meg, hogy többé nem teszel ilyet!-kérleltem könnyes szemmel.

-Niall, tudod, hogy nem rajtam múlik!-mondta halkan.

-Persze, hogy tudom! De mostantól nem érdekel, ki mit mond! Ki fogok állni melletted és örökre veled maradok!

Ashley elmosolyodott és a szemei ragyogtak.

-Örökre?-kérdezte mosolyogva.

-Siempre y siempre!*

*Siempre y siempre-spanyol mondat, jelentése: Örökké és mindig

~Végszó I.

1. verzió
~zene

~Niall
Ashley a kádban feküdt, holtan. Nem hittem el, hogy ezt tette magával és mindezt az idióta haverjaim miatt. Lehetetlen! A lány, akit szerettem meghalt. Hívtam a mentőket, hamar ki is jöttek és elvitték Ashley-t. Megkérdeztem tőlük, hogy nem lehetne-e valahogy feléleszteni, de meg voltak győződve abban, hogy Ashley-t már semmi nem hozná vissza.
Miután becsuktam az ajtót, visszamentem a fürdőbe. A víz csupa vér volt. Felidéztem magamban a pillanatot, amikor a vörös hajú lány a kádban feküdt, élettelenül.
Nem tudtam mást csinálni, minthogy lementem a lépcsőn és indultam volna hazafelé, de a konyhaasztalon észrevettem egy borítékot. Ashley a nagymamájának címezte, hát megfogtam és a levéllel a kezemben ballagtam Tara néni háza felé. Eszméletlenül fájt, hogy a sok sértés miatt tette ezt. Nem tudtam felfogni, egyszerűen lehetetlen.
Hamarosan megérkeztem a nagyijának a házához és becsengettem. Tara néni sietve és vidáman lépkedett a kapu felé, még nem is sejtve, hogy én állok a kapuban. Kinyitotta és amikor meglátta a vörösre kisírt szemeimet, elkomolyodott az arca és már ő sem mosolygott.
-Niall! Mi történt? Mi baj van?-kérdezte ijedten.
A kezemben lóbáltam a borítékot, majd odanyújtottam neki.
-Ashley...-köszörültem meg a torkomat.-Ashley küldi.-a hangom elcsuklott és már alig bírtam ki, hogy ne kezdjek el bömbölni úgy, mint egy kisbaba.
Tara néni beengedett, bementünk a nappalijába és kinyitotta a borítékot.
-Kérem, először tessék leülni!-szóltam neki könnyes szemmel, mire leült mellém.
-Jézusom! Mi történt?-kerekedtek el a szemei és gyorsan felvette az olvasószemüvegét.
Kinyitotta a kettéhajtott lapot és elkezdte olvasni:

Drága Nagyim!

Amikor ezt olvasod én már egy másik és jobb helyen leszek, ahol nem bánthatnak. 

Nem tudom, hogy ez mennyire érthető, de remélem nem haragszol azért,

mert ezt tettem magammal, veled és Niall-el!

Ami Niall-t illeti, ő végig szeretett engem és kiállt mellettem, csak az idióta
haverjai tettem mindent, amit tettem. Sajnálom, hogy így
alakult, de már nem bírtam elviselni a sok megrázkódtatást és 

elegem lett az egészből!

Ami pedig téged illet Nagyi, először is Boldog Születésnapot szerettem volna

kívánni, előre is, mivel már nem lehetek ott, hogy együtt

megünnepeljük, ahogy azt mindig is szoktuk! 

És a másik pedig, hogy tényleg ne haragudj rám, hogy azt tettem, amit, és kérlek

sose felejts el! Én mindig a te kicsi Ashley-d leszek és mindig vigyázni

fogok rád! Szeretlek Nagyi, mindennél jobban! Hiányozni fogsz!

Unokád, Ashley.

Tara néni már az első sornál tudta, hogy mi a helyzet és egyből könnybe lábadt a szeme. A végére már mind a ketten sírtunk. A levél elolvasása után Ashley nagyija megtalálta a közös képüket és Ashley egyik nyakláncát.
Tara elmesélte, hogy Ashley még nagyon kicsi volt, amikor megkapta, azt a nyakláncot és hogy milyen kis életvidám lány volt. Sokat, sőt rengeteget beszélgettünk Ashley-ről, mindezt pityeregve, mikor a végén egy utolsó kérdés felmerült.
-Mondd meg nekem, Niall...-csuklott el a hangja.-Miért bántották a barátaid az én unokámat?
Minden erőmet összeszedtem, hogy tudjak válaszolni és egy nagy levegő kíséretében elkezdtem.
-Mert ő más volt, mint a többi lány. Ashley nem volt népszerű és ez zavarta őket. Róla senki nem tudott semmit, talán még a nevét sem tudták, nekem viszont az életemet jelentette. Nem tudom miért baj az, hogyha valaki kilóg a sorból és nem ugyanolyan, mint az összes többi! Nem tudom felfogni!
-Az elején te sem voltál valami nagy úriember!-mondta ki csendesen.
-Tudom! Elhiheti, hogy hogyha visszaforgathatnál az időt, nem tettem volna meg azt, amit tettem és még a légytől is megóvnám! Már nem érdekelne, hogy hány barátom maradna mellettem, csak és kizárólag Ashley!
Elbeszélgettük az időt, már sötétedett, elköszöntünk egymástól és elindultam hazafelé.
Hazaérve becsaptam magam mögött az ajtót, felmentem az emeletre, a szobámba és körülnéztem. Végigsétáltam a szobán, amikor a tükörhöz értem megálltam és végignéztem magamon.

Ebben a pillanatban undorodtam magamtól. Fájt, hogy egyrészt miattam ölte meg magát. Mérgemben beleütöttem a tükörbe, mire az, az öklöm helyén berepedt, körülötte pedig kicsi repedések keletkeztek. A kezem véres volt és itt-ott egy szilánkdarab is felfedezhető volt. Mentem tovább, ügyet se vetve a kezemre 

és kimentem az erkélyre.
-Ashley! Hogy tehetted ezt? Hogy hagyhattál itt minket?-elsírtam magam pedig még lett volna még egy millió kérdésem.-Szeretlek!-suttogtam.
Ahogy kimondta a "Szeretlek" szót egy hullócsillag suhant el előttem. Könnyes szemmel, önkénytelenül is elmosolyodtam.

Tudtam, hogy Ashley akar jelezni. 

-Szerettelek, szeretlek és örökké szeretni foglak! Kérlek várj rám!-ordítottam, bár a végére elhalkultam és sírva visszamentem a szobámba. 

Kínzó fájdalommal és végtelen szerelemmel nyomott el az álom...

~10. rész

~zene

Ledőltem a kanapéra és elgondolkoztam. Elhatároztam, hogy ennek itt és most vége! Nem tűröm tovább a sok sértést és megalázást!
Gyorsan felöltöztem és elmentem a gyógyszertárba. Mindenféle gyógyszert vettem, amit csak találtam és meg tudtam venni. Elég drága volt, de most nem érdekelt.
Azt akartam, hogy senki se lássa, hogy mi van nálam, ezért belehelyeztem a gyógyszereket a táskámba, a táskámat lezártam, a kezeim közé vettem és szorítottam, mintha az életem múlna rajta.
A bolt felé vettem az irányt és ahogy beléptem mindenki engem nézett. Én meg, mint aki fél, gyorsan átszaladgáltam a sorok között és igyekeztem, hogy nehogy valaki is több, mint egy másodpercig nézzen rám. Vettem egy üveg piszokerős és méregdrága alkoholt és indultam haza.
Kapkodva minden cuccot ledobáltam a konyhaasztalra és felrohantam a szobámba. Bekapcsoltam a gépemet és kicsit megnyugodtam, már nem akartam semmit sem elkapkodni. Felmentem a közösségi oldalakra, kiírtam egy utolsó posztot és mindenhonnan töröltem a fiókomat. Óvatosan lecsuktam a gépem tetejét és feltápászkodtam az ágyamról. Lassan körülnéztem a szobámban, mindent alaposan megnéztem és néha-néha elmosolyodtam, ha megláttam valami kis tárgyat. Odamentem az asztalomhoz, megsimítottam a tetejét és lementem a konyhába.
Találtam egy cetlit a hűtőn, amit egyébként bevásárló listának terveztem, de most erre kell. Mivel a nagymamámnak hamarosan születésnapja lesz, ezért írtam neki egy-két sort. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet írás közben, de sikerült elfojtani. A levelet beletettem egy nagyobb borítékba, hogy mellé tehessem az egyik közös képünket a nagyival és a szerencsenyakláncomat. A borítékot felcímeztem, leragasztottam és felálltam a székről. Bár még nem tudom, hogy hogyan juttatom el mamámnak a kis csomagot, de remélem megkapja.
Felmentem a szobámba még egyszer, viszont nem tudom miért. Egyből ki is mentem, vissza a konyhába és rájöttem:

Nekem ezek az utolsó perceim.

Már nem érdekelt semmi és senki, kivéve két embert, nagyit és Niall-t. Csigalassúsággal nyitottam ki a táskámat és vettem ki belőle a szatyrot, azt letettem az asztalra és kibontottam mindet. Megkerestem a kedvenc müzlis tálamat, majd beleöntöttem a különböző gyógyszereket.

 

Fogtam egy kanalat és bekebeleztem az összeset. Még nem volt hatása se az altatónak, se a többinek, ezért fogtam az alkoholt és két litert az utolsó cseppig kiittam az üvegből. Már szédelegtem, az üveget eldobtam és hatalmas csattanással leesett, majd széttört. 

Részegen felsétáltam a fürdőbe. Az emberek jól mondják: ha alkoholt iszol a gyógyszerre, akkor az még rosszabb, mintha nem is vettél volna be gyógyszert. 

Eresztettem vizet a kádba, levetkőztem és amikor már félig volt vízzel, belemásztam. Ellazultam teljesen, már nem is tudom miért, mikor az volt a fejemben, hogy fájdalmas halálom legyen. Ez eddig sikerült is! A fejem széthasad, feszít, felrobban, plusz még szédülök is. De még csak most jön majd a java!

Fogtam a régi, öreg barátomat, kivettem a dobozából és remegő kézzel figyeltem. Mielőtt elkezdtem volna a pengével való ügyködést, mindig alaposan megvizsgáltam a tárgyat is és a kezemen az ereket is. Undorító egy látvány, amikor ömlik a kezedből a vér, de hát na, nincs más választásom.

Múltkor függőlegesen szeltem fel a karomat, most máshogy akartam. Sokat és vízszintesen. Utoljára a szememhez emeltem a pengét és elkezdtem. 

Iszonyatosan fájt, ordítottam a fájdalomtól, most nem volt bennem az, hogy érdekelne valakit, ha meghalok. Már csak a halál körözött a fejemben. 

A cselekedetem végén a pengét ledobtam a csempére és néztem, ahogyan a vér csöpög a karomból.

Zsibbadni kezdett, mindenhol. Már a sírás kerülgetett a fájdalomtól és már nem foghatott vissza senki. Sírtam, sikítottam és ordítottam, hiszen úgysem hall senki és semmi. 

Próbáltam lazítani és nem a fájdalomra gondolni, ezért belecsúsztattam a kezemet a vízbe, mire felszisszentem, a maró és feszítő érzés miatt. Hátradőltem a kádban és élveztem a hátralévő életemet.
Mikor már kellőképpen ellazultam, vettem egy nagy levegőt és a vízbe merültem. A karjaimat keresztben a melleim elé helyeztem, mint az egyiptomi fáraók a koporsójukban.

Meglepetésemre egy ajtócsapódást szűrtem ki a hatalmas csendből, de nem tudtam mire vélni. Nem sokkal később hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn, aztán megint csak ajtócsapódás, nekem pedig már alig van levegőm. Hallottam, ahogyan a fürdőszoba nyikorogva nyílik ki. Megijedtem, hogy ki lehet az, de már nem számít. A halál szélénél vagyok és már nem érdekel semmi.

Hirtelen valaki kirántott a vízből, erősen tartott és átkarolta a vállamat. Lassan nyitottam ki a szememet és elém tárultak a vakító napsugarak, amik az ablakon át szűrődtek be. 

-Ashley! Mit csinálsz magaddal?-kérdezte a szőke fiú, akit annyira szerettem.

-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem élettelen hangon.

-Mondtam, hogy meglátogatlak valamelyik délután, csak nem gondoltam volna, hogy így talállak!-mondta elkenődött, már-már elakadt, sírós hangon.

-Niall!? Te sírsz?-kérdeztem egyre gyengébben.

Niall szipogni kezdett és a vállamra borította a fejét.

-Mit műveltél magaddal?

-Én?! Én semmit, csak már nem bírom a sok megalázást! Szükségem van egy kis jóra is!

-Ezt nevezed te jónak? Olyan hülye vagy, Ashley! Temérdek gyógyszert és alkoholt tömsz magadba, aztán most meg akarod fullasztani magad! Elment az eszed!-ordított.

-Ez még nem minden!-mondtam és a pengére mutattam.

-Ne! Kérlek ne tedd ezt!-zokogott és megnézte a karomat.

Ahogy megfogta, az ő keze is tiszta vér lett, majd felnézett rám könnyes szemmel, én meg, mint valami bamba fogyatékos néztem vissza rá. Nem tehettem róla, már nem volt erőm!

-Nem! Nem akarom, hogy meghalj! Maradj velem, kérlek!-mondta elcsuklott hangon.-Szeretlek!

-Niall! Ne törődj velem! Hamarosan úgyis meghalok! Jobb lesz úgy nekem! 

Niall csak sírt és sírt, mire én végigsimítottam puha arcán, ő közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. Gyengéd volt. A csókunk végén nyomtam egy utolsó, apró puszit az arcára, halványan elmosolyodtam és lehunytam a szemeimet.

-Szeretlek!-suttogtam.

Eljött értem a halál. A halál, amire már egy jó ideje vártam. Az utolsó sóhajom hatalmas volt és már csak feketeség volt előttem...

Meghaltam.

Még küszködtem egy kicsit, hogy melyik ajtón menjek tovább, de végül is a jót választottam. Beléptem és egyből fellélegeztem. Egy új és gondtalan élet várt rám, ahol nem aláznak meg és mindenki elfogad, hiszen senki sem tökéletes. Kivéve, azt a két embert, akit meg akartam óvni attól, hogy nehogy fájdalmat okozzak nekik vagy ne szenvedjenek, miután meghalok. Nekem ez így, itt és most tökéletes!

~9. rész

~zene

Reggel, amikor felkeltem, felültem az ágyamon és a tenyerembe temettem a fejemet. Eszembe jutott az álmom. Arról szólt, hogy az osztálytársaim bírtak engem, még Niall haverjai is és így együtt járhattunk. Gyorsan megráztam a fejemet, abbahagytam a töprengést, hogy milyen jó lenne, de inkább gyorsan felöltöztem és mentem a fürdőbe. A karomról leszedtem a kötést, úgy gondoltam, hogy már nem kell. Úgyis pulcsi van rajtam és eltakarja. Lerohantam a konyhába és csináltam kaját és eltettem a táskámba. Mivel nem volt itthon más csak víz, ezért arra gondoltam, hogy majd a suli büféjében veszek valamit.
Elindultam a buszhoz, meglepő módon most nem volt rajta Niall. Lehet, hogy elaludt vagy nincs első órája. Mondjuk az kizárt, mert ugyanolyan órái vannak, mint nekem. Lehet, hogy beteg. Vagy valaki elvitte kocsival.
Mindegy, nem rágódtam többet rajta, csak hallgattam a zenét és amikor megérkeztünk, leszálltam és bementem a suliba. Mentem a szekrényemhez, lepakoltam a cuccaimat, csak 1-2 könyvet és a tolltartómat vittem, majd a tanterem felé igyekeztem. Belépve észrevettem, hogy Niall még nincs itt. Végül is, még volt 17 perce, hogy beérjen.
Egyre csak telt az idő, de Niall még mindig sehol. Becsengettek. Mindenki bement a saját termébe, a folyosókon csend lett, még a légy zümmögését is lehetett hallani. A már fájdalmas csendet a tanár cipőkopogása törte meg.
A székemen ülve kissé lejjebb csúsztam, mintha szégyellném, hogy padtársam nincs itt.
Az óra kínos csendben telt el, mindenki bújta a könyvét, a tanár a naplót lapozgatta, miközben néha-néha felnézett a szemüvege mögül és szúrós pillantásokat vetett az osztályra. Ceruzája végét rágta és visszaszegte tekintetét a naplóra. Mindenkinek megnézte a jegyeit és óra előtt 5 perccel, hatalmas csattanással csapta össze a vastag tárgyat és felállt a székéről.
-Nos, diákok! Hamarosan itt a félév és siralmas jegyeitek vannak! Már akinek! Van aki rontott és van aki javított!-hadarta el. -Mr. Ellwood, Mr. Goodwin, Miss Halding, Mr. Lewin és Miss Osmer! Mindannyian rontottak! Szörnyű! A következő órára kérem csináljanak valamiből kiselőadást, különben félévkor meg kell hogy buktassam magukat! Miss Gummer, Mr. Wennell és Miss Johnes, maguk javítottak! Szép munka!-mosolyodott el, mikor ránk nézett. -Különösen maga Johnes! Gratulálok!
Bólintással jeleztem, hogy "köszönöm", mire a többiek elkezdtek stréberezni, csak azért, mert már nem szerzek 1-est vagy 2-est. Hát na! Soha nem értettem őket.
-Akik nem hallották a nevüket, még mindig szín ötösre állnak, tehát nincs hozzáfűznivalóm. Mehetnek!-mondta a tanár és pont csengetéskor kilépett az ajtón.
Mindenki elindult az udvar felé, én pedig még bent voltam, Niall pár haverjával együtt.
-Na és? Milyen az ágyban?-kérdezte az egyik.
-Miről beszélsz?-néztem rá értetlenül.
-Niall! Ne mondd, hogy nem csináltátok!-röhögött.
-Pedig ez van! Nem csináltuk! Túl kevés ideig voltunk együtt, ez volt az oka!-"mosolyogtam" bájosan.
-Ja!-dörmögte.
Kimentem a teremből és azon gondolkoztam, hogy miért kérdeznek ilyet. Elmélyültem a gondolataimban és nem vettem észre, hogy a folyosón ki van öntve valami lötty, én meg "szerencsére" beleléptem és egy kecses mozdulattal dobtam egy hátast. Persze mindenki rajtam röhögött. Az senkit nem érdekelt, hogy jól vagyok-e vagy hogy fel tudok-e állni, csak az, hogy megint milyen gáz vagyok.
Niall megvédett volna, de ő most nincs itt. Magamra maradtam és csak magamra számíthatok. Odamentem a szekrényemhez, előszedtem az angol felszerelésemet és lassan visszasétáltam a termünkbe.
Szerencsére a tanár nem jött be órára, azt nem tudjuk, hogy miért, de nem is baj. Viszont egész órán cikiztek, hogy milyen a fejem, hogy hogy nézek ki, hogy Niall egyáltalán lát-e valamit vagy esetleg, hogy Niall éppen milyen részeg volt, amikor járni akart velem és milyen drogot szedett, amíg együtt voltunk.
A padra borultam és hallgattam a sok idióta dumát és a retardált fóka röhögéseket. Nem akartam elhinni, hogy még 4 órát el kell viselnem ezekkel a majmokkal. Hülyeség! Nem csak 4 óra! Ott van még a holnap, meg a holnapután, és az utána lévő nap és az azután lévő nap, szóval még sok dolgot kell átvészelnem...
Óra végén felálltam és láttam, hogy felrajzoltak Niall-t és engem a táblára, miközben Niall éppen a kukába hány, nekem pedig hiányzik egy pár fogam.
-Dedósok!-dörmögtem az orrom alatt, amikor megláttam a képet.
A 3. óra matek volt és az óra közepén rezegni kezdett a telefonom. Niall írta, hogy látta a képet, amit a haverjai rajzoltak és hogy minden rendben van-e. Ezeket a kérdéseket imádom. Minden rendben van? - Persze, csak halálra cikiznek! :) Bumm egy pofon! Szórakozzál tudod kivel!

A nap hátralévő része még borzasztóbb volt. 4. órában bekenték a székemet pillanatragasztóval, én meg nem vettem észre és beleültem. Természetesen, amikor óra végén észrevettem, hogy a szék a hátsómhoz rögzült, már késő volt. A tanárnő  fejét csóválva próbált segíteni, hogy lejöjjön a szék a fenekemről. Eredményképpen kiszakadt a nadrágom. A többiek hangos nevetésben törtek ki, mire én fejvesztve vettem le a pulcsimat és kötöttem a derekamra.
5. órában - fizikán - elaludtam. A drága osztálytársaim élve ezzel a lehetőséggel, kidekorálták az arcomat. Szerencsére nem alkoholos filccel. Kaptam egy csini kis bajuszt, összenőtt szemöldököt és borostát is.
A szünetekben is mindig csináltak valamit. Megalázottan éreztem magam, még jó!
6. óra tesi volt. Ezzel nem is volt semmi probléma, csak miután vége lett, mindenki röhögni kezdett. Ki akartam deríteni, hogy mi a nevetség tárgya, de amint meg lett, hogy mi az, már vissza is akartam pörgetni az időt. Valamelyik lány lefényképezett, amikor meztelen a felsőtestem, miközben öltözök és elküldte mindenkinek a suliban. Szuper! Már csak ez hiányzott!
Zokogva mentem hazafelé. Nem tudtam elképzelni, hogy mivel érdemeltem ezt ki és hogy miért pont én vagyok mindig az áldozat. Soha nem csinálok semmit, szinte meg sem szólalok és engem piszkálnak!
Már majdnem otthon voltam, amikor Niall hívott.
-Ne foglalkozz velük! Elment az eszük! Csak féltékenyek, mert nekik még nem volt barátnőjük és nem töltök velük annyi időt, mint régebben!-magyarázott.
-De te ezt nem érted! Téged még sosem ragasztottak hozzá egy székhez! Téged még sosem cikiztek, azért, aki vagy! Téged még sosem fényképeztek le meztelenül és küldték el az összes diáknak a sulidban! Téged még egyszer sem aláztak meg!-sírtam.
-Nyugodj meg! Majd elfelejtik!
-Ők?! Még nem ismered őket eléggé, Niall! Ha rólam van szó, akkor ők nem felejtenek! Örökre ez lesz a téma!
-Dehogy is! Hülyeségeket beszélsz!-nevetett kínjában.
-Nem Niall! Hagyjuk!-szipogtam és letettem.
Bementem a házba, ledobtam a táskámat és kerestem egy papírzsepit. Kifújtam az orromat és megtörölgettem a szememet.
Ledőltem a kanapéra és elgondolkoztam...

~8. rész

~zene

Már sötétedett, ezért elmentem fürdeni és elaludtam. Niall-el álmodtam, de már nem tudom, mit. Annyi maradt meg, hogy Niall volt benne.
Reggel fél órával később keltem a megszokottnál. Gyorsan magamra rángattam a ruháimat, tettem el kajára pénzt és elindultam.

Mikor a suliba értem Niall már ott volt és ült a padunkban. Meglátott és a vigyor az arcáról eltűnt. Lehajtottam a fejemet és odasétáltam hozzá. Letettem a táskámat és elővettem a biológia felszerelésemet. Egy cetlit csúsztatott felém, mire én szétnyitottam azt és megnéztem, hogy mi áll benne.

Hogy vagy?:(

Ránéztem, mert nem értettem, hogy miért nem mondja inkább...Visszaírtam neki.

Niall: Hogy vagy?:(

Én: Megvagyok. Na és te? Mi ez a szomorú fej?:O

Niall: Pocsékul!

Abbahagytuk a levelezést, mert, egy az, hogy Niall nem írt többet és nem akartam piszkálni, kettő, bejött a tanár. Egész biosz órán csöndben ültünk. Eredetileg olvasni kellett volna a következő anyagot, de mindenki elfoglalta magát valami mással. Az osztály negyede repülőkkel szórakozott, a másik negyede papírgalacsint dobált, a harmadik negyed /a stréberek/ olvasta a következő anyagot és akik ezek közül egyikbe sem tartoztak bele - mint például én is -, azok csak ültek és néztek ki a fejükből.

Néha-néha összenéztünk Niall-el, de semmi más. Olyan...szomorú volt. Miért nem akarja elmondani?!

Óra után megkérte az osztályfőnököt, hogy hagy ülhessen el máshova, mert állítólag 'ő ezt már nem bírja'. Hát oké! Ilyenkor az én fejemet is érdemes nézni.

Először:

Aztán:

Nem nagyon értettem, hogy miért csinálja ezt. Mondjuk, én sose értem, hogy mit miért csinál. Kiszámíthatatlan! Jobb szó nincs rá.

Kajaszünetben rezegni kezdett a telefonom, Niall-től jött SMS-em. Értelmes egy srác, de most komolyan. Inkább küld egy SMS-t, ami pénzbe kerül, minthogy megtegyen 2-3 lépést és elmondja. 

Valamelyik nap átmegyek hozzád! 

Niall

Aha. Ránéztem és ő is rám, halványan elmosolyodott, mire én is. 

Suli után Niall-el együtt mentünk a buszon, mivel közel lakik a nagymamámhoz. A buszon fogta a kezemet és meg is csókolt. Nem szóltunk egymáshoz, csak néztük a másikat, hogy mit csinál és közben fogta a kezemet. A nagyi utcájáig kísért el, aztán ment haza.
Nagyival mindent megbeszéltünk, ami ma történt.

Délután fél 4 körül, hazaindultam és megígértem nagymamámnak, hogy holnap is bejövök. Felültem a buszra és zenét kezdtem hallgatni. Leszálltam, elindultam haza, de hirtelen kaptam egy SMS-t. Niall írta, hogy elmehetnénk együtt valahova, ha van kedvem vagy ha ráérek.
Még nehezebbé teszi a helyzetet, de nem tudok neki nemet mondani. Végül is belementem nagy nehezen és eldöntöttük, hogy moziba megyünk. A Scary Movie 5. részét néztük meg. Vicces film volt, de most nem tudtam nevetni. Mellettem Niall elég jól elvolt, csak ette a popcorn-t és röhögött. Néha ránéztem és ő is rám, miközben vigyorgott. Egy-két alkalommal adott egy puszit és nézte tovább a filmet.
Komolyan nem értem, hogy miért csinálja ezt. Egyre nehezebb lesz ez így. Titokban pedig nem szeretném. Az olyan, mintha ciki lennék neki, pedig tudom, hogy most már nem vagyok neki az. Lehet, hogy tényleg szeret? oO
Azt hiszem ezt megint meg kell beszélnünk. Amikor vége lett a filmnek, elindultunk hozzánk. Egymás mellett lépkedtünk, kézen fogva. Amikor a házunk elé értünk elengedtem a kezét és belekezdtem a mondanivalóimba.
-Niall! Beszélnünk kell!-fordultam vele szembe.
-Mi az?-kérdezte mosolyogva.
-Rólunk lenne szó!
Ahogy kimondtam, eltűnt a mosoly az arcáról.
-Igen?!-kérdezte nehézkesen és nyelt egyet.
-Ez így nem lesz jó! Én titokban nem szeretnék semmit, de beleőrülök, ha nem lehetek veled! A barátaidat választottad, megértem! Mi nem lehetünk együtt többé! Sajnálom, de megnehezíted az életemet! Még jobban! Mint most is! Elhívsz mozizni, viszont nem lehet köztünk semmi! Ez így nem jó!-fakadt ki belőlem.
-Értem!-mondta halkan, lehajtott fejjel.-Szóval nem akarod, hogy veled lógjak! Értem én!
-Nem! Félreérted! Szeretek veled lenni, de ha titokban kell tartani, akkor inkább nem kérek belőle!-magyaráztam el neki.
-Aha! Rendben!-motyogta.-Jó éjt!-nyomott egy puszit az arcomra és elment.
Szomorú volt, szerintem nem számított rá, hogy ezt fogom mondani. Néztem egy darabig, ahogy egyre csak távolodik Niall alakja, utána bementem a házba. Ledobtam magamat a kanapéra, elgondolkodtam a Niall-el való kapcsolatomon és szerintem nagyon idiótán nézhetett ki a fejem.
Reméltem, hogy holnap nem lesz ilyen szomorú és legalább hozzám szól. Megtiltották neki, hogy együtt legyünk, de azt nem mondták, hogy nem beszélgethetünk. Mindegy. Gyorsan eltereltem a gondolataimat és megnéztem még egyszer a filmet, mert unatkoztam. Dőltem a röhögéstől, néha pedig már azt hittem, hogy komolyan kettészakad a hasam, mert a nevetéstől már tényleg nagyon fájt.
Este elmentem fürdeni és bevágódtam az ágyba. Természetesen Niall-el álmodtam. :S

~7. rész

~zene

Minél inkább közelítettem a házamhoz, annál inkább kezdtem félni. Lassan kivettem, hogy az nem más, mint Niall.
De jó! Annyira örültem neki, hogy legszívesebben megint tökön rúgtam volna. Most, hogy pihenhettem volna 2 napig, nem tehetem, mert ez a fasz mindenhol ott van. -.- Odaértem a házam elé, nem néztem rá, csak mentem. Ennek eredményeképp gyengéden megragadta a karomat és közelebb húzott magához. A nyakamon éreztem a szuszogását.
-Ne...ne haragudj! Bocsánat! Nagyon sajnálom!-nyögte ki végül nagyot nyelve.
Csak csendben álltam, miközben kavarogtak a gondolatok a fejemben.
-Mégis mit vársz? Hogy azok után, amit tettél idejössz, bocsánatot kérsz és mindent elfelejtve a karjaidba vetem magam és mostantól boldogan élünk, amíg meg nem halunk?-kérdeztem ingerülten, de a hangomat nem emeltem fel.
-Én...
-Jajj! Ne is mondd! Tudom! Nem fogunk boldogan élni, amíg meg nem halunk, mivel te nem jössz össze ilyen kis senki, szarkavaró lányokkal!
-Nem erről van szó!-emelte fel a hangját.
-Hát akkor miről???
-Az első pillanattól kezdve tetszettél nekem! A buszon, amikor még azt se tudtad, hogy én vagyok az! Attól a perctől kezdve tudtam, hogy te más vagy, mint a többi, elkényeztetett liba! Ashley, te egy csodálatos lány vagy! Szeretlek, de nem jöhetnénk össze! Ha mégis összejönnénk, a suliban mindenki engem cikizne, azt pedig nem akarom! Ezért tettem azt, amit...-fejezte be.
Könnyek szöktek a szemembe. Nem attól, mert ő is érez irántam valamit, hanem, mert a menősége fontosabb, mint egy kapcsolat. Szép...
-Szóval csak azért nem jönnél össze velem, mert nem vagyok menő?-kérdeztem.
-Hát...igen!-dörmögte.
Ahogy ezt kimondta, hatalmas lendülettel pofon vágtam, még mindig könnyezve.
-Szemét!-mondtam ki végül, majd benyitottam a házba.
Niall gyorsan beszökött és óvatosan a falhoz nyomott. Gyengéd volt. Közelebb jött és letörölte a könnyeimet.
-Soha többé nem akarlak sírni látni!-mondta megbánással a hangjában.
-Ez a te hibád!
-Tudom! Nem lesz több ilyen!-mosolyodott el.
-És mi lesz azzal, hogy kicikiznek, ha velem látnak?
-Nem fognak!
Egyre csak közelített a fejével az enyém felé, majd lassan összeértek az ajkaink. Élveztem a csókunkat, de nem tudtam elfelejteni, hogy mit tett.
-Adnál nekem egy esélyt?-kérdezte a csókunk végén.
Hosszas töprengés után bólintottam. Reménykedtem, hogy nem kell újból csalódnom benne és nem lesz erőszakos.
Majdnem egész este beszélgettünk, elmeséltem neki, hogy voltunk a kórházba, mire lehajtotta a fejét. Nemsokára pedig hazament és én is mentem aludni.

A hétvégém egész jól telt, bár kicsit unalmas volt. Eljött hozzám a nagyim, beszélgettünk meg csinált nekem ebédet, megkajáltunk és megint csak beszélgettünk. Hazament és befutott Niall egy hatalmas csokor rózsával. Elmentünk sétálni, kézen fogva. Furcsa volt, hogy felvállalta...
Otthon gyorsan felöltöztem egy nem fekete ruhába és elindultam a buszhoz.
Felszálltam és megláttam Niall-t. Halványan elmosolyodtam és leültem mellé.
-Szia!-köszönt és megcsókolt.
-Szia! Mi lesz ma?
-Hogy érted?-értetlenkedett.
-Felvállalsz minket?
-Igen!-bizonytalanodott el.-Azt hiszem.
Sóhajtottam egyet, végigültük azt a kegyetlen 10 percet, amíg a sulihoz értünk. Kézen fogva indultunk el a suli felé, én egy kicsit nyugodt voltam, mivel fogta a kezemet, de ő feszültnek tűnt. Mindenki megbámult minket, engem különösebben nem érdekelt, de Niall-t annál inkább. Bementünk az udvarról az iskola épületébe és mentünk a szekrényünkhöz. Elég közel volt egymáshoz. Niall-höz odamentek a haverjai, én meg nem akartam tapló barátnő lenni és így nem mentem oda, elvégre tudtam, hogy neki ez elég kellemetlen. Majd ha akar valamit, akkor idejön.
-Komoly együtt vagytok?-kérdezte az egyik haverja.
-Miért?-kérdezett vissza Niall.
-Haver! Ez gáz! Mármint nem az, hogy van csajod, hanem, hogy pont ez a csaj!
-Tudom!-sóhajtotta Niall, majd rám nézett.
Halványan elmosolyodott, de én nem. Tudtam, hogy ez lesz, de hátha változik...Bár ennek 10% esélye van.
-Ha jót akarsz magadnak, akkor minél előbb kidobod!-biccentett felém Lucas, Niall egyik haverja.
-És mi lesz, ha nem? Mi van akkor, ha szeretem?
-El fogod veszíteni a népszerűségedet és ezt még te sem gondolhatod, hogy pont ezt a csajt szereted! Gondolkozz egy kicsit és válassz!
A fiúk elmentek, Niall pedig odajött hozzám. Elfordultam és kutattam a szekrényemben, csak azért, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
-Ezek meg vannak őrülve!-mondta Niall bizonytalanul.
-Aha!-válaszoltam, mint aki nem is figyel rá.
-Figyelsz egyáltalán?
-Persze!-csaptam be az orra előtt a szekrényajtómat és bementem a terembe.
Leültem a padomba, Niall pedig mellém.
-Mi a baj?-kérdezte és felvonta az egyik szemöldökét.
-Niall! Választanod kell! Több embert ne dobj el miattam! Én egy senki vagyok! A barátaid többet érnek nálam!
-Fejezd be, jó? Néha úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek!
-Niall! Neked ők fontosabbak!-tagoltam szép lassan.
-Chöö...egyáltalán nem!-erőltetett egy vigyort az arcára, mire felvontam a szemöldököm.-Mi van?-kerekedtek el a szemei.
Hogy lehet ennyire értetlen...? Válaszképp csak megráztam a fejemet, jelezve, hogy "Hagyjuk!" és pont belépett a tanár. Az első óra matek volt. Nem igazán figyeltünk oda Niall-el, inkább beszélgettünk.
-Döntened kell, nem fogod fel?-suttogtam.
-De nem érdekel! Nem tudnék választani!
Megint csak felhúztam a szemöldököm.
-Niall, ez hülyeség! Valld be, hogy csak azért vagy velem, mert bánod azokat a dolgokat, amiket tettél! Soha nem lennék neked olyan fontos, mint amilyen fontosak neked a barátaid!-magyaráztam.-Elfogadom, hogy őket választod!
Rátettem a kezemet az övére, mire felnézett rám és megcsókolt.
-Khmkhm...Miss Johnes és Mr. Horan! Kérem fáradjanak ki az órámról!-szólt ránk a tanár, mivel észrevett minket.
Niall megvonta a vállát és lazán kikullogott a teremből, miközben én lehajtott fejjel lépkedtem az ajtó felé. Niall kinyitotta nekem az ajtót és kimentünk.
-Na.? Döntöttél már?-kérdeztem.
-Szeretlek!-könnyezni kezdett.
-De?!
-Nincs de!-mondta és megint megcsókolt.
Jólesett, hogy nincs de, viszont 100%-ig biztos voltam abban, hogy a haverjait fogja választani. Talán ezért mondja, hogy szeret.

Minden szünetet együtt töltöttünk Niall-el. A 6. óra után viszont odament a haverjaihoz. Nevettek egy sort, lekezeltek és Niall visszajött.
-Szóval? Akkor ők?-kérdeztem mosolyogva.
Niall csak lehajtotta a fejét, mire én kicsit megemeltem és megcsókoltam.
-Szeretlek!-suttogtam.
-Szeretlek!-mondta és éreztem, hogy őszintén mondja.-Sajnálom!
-Ne butáskodj!-nevettem el magam.
Nem tudtam elengedni. Csak álltunk egymással szemben és képtelen voltam otthagyni. Egyik kezével fogta a kezemet, a másikkal pedig a hajamat birizgálta. Önkénytelenül is lehunytam a szememet és élveztem az érintését. Hamarosan újra ajkakat éreztem a számon. Hosszan csókolt és szenvedélyesen. Szeretem ezt a fiút, de neki csak a 2. helyen vagyok.
-Mindörökké szeretni foglak!-suttogta ragyogó, ég kék szemekkel.
A buszon még együtt ültünk, mikor közeledett a busz a megállóhoz, ahol le szoktam szállni. Még utoljára megcsókolt és elengedett.
Durván 4 napot voltunk együtt. Az első kapcsolatom 4 napig tartott.
Hazaértem és lecuccoltam. Ettem és felmentem a szobámba, elkezdtem netezni, utána pedig tanultam. Nem nagyon tudtam figyelni, mert Niall volt a fejemben.

Már sötétedett, ezért elmentem fürdeni és elaludtam.

~6. rész

~zene

Egyenesen a nagyihoz indultam és gondoltam, hogy hogyha meglát, leszid, hogy miért nem mentem suliba. Elővettem a kulcsaimat, kinyitottam a kaput, majd beléptem egy széles járdára. Végigmentem rajta, egészen a ház bejáratáig.Tudtam, hogy a nagyi már felkelt, ilyenkor szokott boltba menni. Lassan és óvatosan nyitottam ki az ajtót, bementem és azt hiszem, jól ráijesztettem a nagymamámra.
-Ashley! Szórakozol nagyanyáddal?-förmedt rám.
-Szia nagyi! Bocsi, nem direkt volt!
-Mit keresel itt?-kérdezte, megint a lógásra gyanakodva.
-Most nem lógok! Csak nem vagyok valami fényesen. Majd elmegyek az orvoshoz!
-Mégis mi a baj? Rosszul vagy? Fáj a hasad vagy a fejed?
-Őszintén?! Minden csontom fáj és sajog, a buszon ráadásul el is ájultam.
-Ne mond! De mégis miért?
Elmeséltem a majdnem teljes sztorit a tegnap estéről, csak annyit mondtam, hogy Niall felpofozott, azt nem, hogy elájultam, meg azt sem, amit otthon csináltam.
-Jajj kicsikém! Tedd le a táskádat valahova!-segített levenni és letette egy székre.-Van kedved eljönni velem a boltba? Egy kis friss levegő sosem árt!-mosolyodott el, mire én csak bólintottam és elindultunk.
Útközben találkoztunk egy pár idős nénivel, ránk köszöntek, mi meg vissza. Lassacskán beértünk a boltba és még csak fél 8 volt.
Nagyi egyből fogott egy kosarat és elkezdte mindenféle dologgal megtölteni. Telt a kosár, én pedig elvettem tőle, nehogy már ő vigye!
Mentünk is a kasszához, az eladó a gépen pötyögte be az árakat, kiadta a végösszeget, nagyi fizetett és elindultunk vissza. Ahogy kiléptünk a boltból, el akartam tűnni. Niall és a haverjai jöttek a bolt felé és mikor meglátták, hogy a nagyival vagyok, elkezdtek röhögni.
-Jajj! Nézzenek oda! Az a senki egy öreg nénivel lóg!-röhögtek.
-Már megbocsáss, fiatalember!-kezdte nagyi, de mondtam neki, hogy csak hagyja.
-A nyanyának kell megvédenie, Senki?-vihogtak tovább.
Betelt a pohár! Nem elég, hogy engem csesztetnek, de már a nagyimra is rászállnak????!!!! Elindultam Niall felé, de nagymamám visszahúzott.
-Mit akarsz csinálni? Valamelyik közülük az a Niall gyerek?-kérdezte.
-Ne aggódj, nagyi! És igen! A szőke.
Közelebb mentem a fiúkhoz és Niall "követői" hátrébb léptek, így már csak Niall és én álltunk egymással szemben. Iszonyatosan közel álltunk egymáshoz, egy kisgyerek ujja sem fért volna el köztünk. A szikrák pattogtak a szemeinkből és látszott rajta, hogy most már nem is érdekli, hogy tegnap este mit tett.
-Most mit akarsz tenni? Talán a nagymamámat akarod fojtogatni?-kérdeztem és még közelebb mentem hozzá.
-Te meg vagy veszve! Nem akarok én semmit se tőled, se a nagyanyádtól!-érintette össze a homlokunkat és még jobban látszott rajta a harag.
-Attól, hogy lányokat ütsz még nem leszel férfi, csak egy idióta barom!
-Legalább én nem magányosan halok meg!-mosolygott gúnyosan.
-Inkább meghalok magányosan, de úgy, hogy tudom, nem kell mitől tartanom, mint, hogy legyek egy olyan, aki nem tiszteli a másik felet vagy ütögeti!
Farkasszemet néztünk, egyszer csak megragadta a felsőmet a nyakamnál. Már meg akart szólalni, de közbeszóltam.
-Látod ezt? Ezt itt te tetted! Remélem büszke vagy!-mondtam és elhúztam a nyakamtól a sálat.-Rettegek tőled!-ezt a hangomon is lehetett érezni.
Niall-nek elkerekedtek a szemei, a nyakamon lévő lila foltokat bámulta és elengedett. Lassan felnézett a szemembe, majd vissza a nyakamra.
-Nem! Ilyet én nem csinálnék!-mondta, mint aki tényleg nem tett semmit.
-Pedig ez a te műved!
Hirtelen megölelt, nem tudom, miért, de nem is érdekelt és amint felfogtam, el is löktem magamtól.
-Ölelgess valaki olyat, aki nem egy senki, nem kavarja a szart és még egyszer sem ütötted meg.-mondtam és elhagytam a helyszínt, a nagyimmal együtt.
-Mégis mit mondtál neki?-érdeklődött a nagyim.
-Mindegy! Legalább most abbahagyta!-mosolyodtam elégedetten.
-Ashley...?-nézett rám kérdően.-Te valamit titkolsz előlem!
Már a ház előtt voltunk és még mindig nyaggatott.
-Kicsikém! Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!-kezdte.-Szóval!? Mi történt?
-Jól van! Rendben! Elmondom, de először ülj le és ígérd meg, hogy annyiban hagyod!
Nagymamám felmutatta a kisujját, mire én kereszteztem azt a sajátommal. Minden egyes apró részletet elmeséltem neki töviről-hegyire, közben néha kiszaladt a száján egy "Jézusom!" vagy "Na de hát ilyet!" vagy "Mit képzel ez a fiú magáról". Mikor odaértem, nagyon lassan és fájdalmasan húztam arrébb a sálat, ezzel felfedve az egyik sebem. Ami otthon történt, vagyis a vágásokat nem mutattam meg neki. Azt nem Niall csinálta. Bár miatta tettem meg.
Nagyival megbeszéltük, hogy elmegyünk egy orvoshoz és kivizsgál, hogy nem lett-e valami komolyabb bajom, bár kétlem! Viszont azt nem értem, hogy miért fájnak ennyire a csontjaim...
Először segítettem főzni, mikor kész lett, gyorsan ettünk és elindultunk az orvoshoz. Bementünk a kórházba, és leültünk egy-egy székre. Miközben vártunk a kezemet a térdeimre raktam, a fejemet pedig a tenyerembe helyeztem.
Behívott az orvos és megvizsgált. Nincs semmi különösebb problémám, csak ki kell pihennem magam. Amikor ezt meghallottam, legszívesebben kiröhögtem volna az orvost. Bakker, próbálok aludni, de mindig felkelek, mert rémálmom van! De legalább ezen a héten nem látom már többet, azt a majmot. Mondjuk csak azért, mert péntek van és itt a hétvége. 2 nap nélküle: iszonyat hosszú, de rettentően rövid is egyszerre; borzasztó, hogy nem látom a hétvégén, de örülök is neki, mert egy vadbarom.
Hazafelé nagyival folytattuk a beszélgetést. Áttért az iskolai témára, hogy lehet, hogy szeretem ezt a sulit és ide járok már egy ideje, de mi lenne, ha átmennék egy másik középiskolába.
Nem nagyon tetszett az ötlet, bár tudtam, hogy ott "új életet" kezdhetnék.
-Azért gondold még át az iskola témát!-mosolygott rám nagymamám, majd hazaindultam.
Intettem egyet és ő is.

Bementem az ajtón, ledobtam a táskámat és szétnéztem egy kicsit a neten, hogy milyen középsulik vannak közel. Találtam kettőt, kutattam egy kicsit, hogy milyen szakok vannak, hogy milyen a közössége, a tanárokat és az ünnepségeket is megnéztem.
Igazából tetszett, de nem akartam, hogy kibeszéljenek azért, mert elmentem a mostaniból és akkor az lenne, hogy beszartam tőlük. Nem!!! Nem adom fel ilyen könnyen!
Estefelé átvettem egy kényelmesebb ruhát és eldöntöttem, hogy sétálok egyet. Odakint világítottak a lámpák, de még így is ijesztő volt. Elsétáltam egy gyors étteremhez és vettem 3 tacot. Egyet hazafelé ettem meg, a másik kettőt holnapra tartogattam. Bekanyarodtam az utcába, ahol lakom és megláttam egy embert álldogálni a házam előtti oszlopnál. Megijedtem. Hunyorogva figyeltem az alakot, hátha jobban ki tudom venni, hogy ki az, de nem sikerült. Minél inkább közelítettem a házamhoz, annál inkább kezdtem félni.

~5. rész

~zene

Megtörtént az, amitől féltem! Elkapott. Niall volt az.

-Mégis miért jöttél el az edzésre?! Mit akarsz tőlem?!-kérdezte ingerülten és a torkomnál fogva szorított a falhoz. 

-Niall! Engedj el!-mondtam alig hallhatóan, mert tényleg azt hittem, hogy megfulladok.

-Nem engedlek, amíg meg nem mondod, hogy a francot akarsz tőlem!-üvöltötte, megpofozott és még jobban nekinyomott a falnak.-Azt hitted, attól, mert hozzád szóltam a suliba és talán rád mosolyogtam, hogy most már menő vagy és tetszel nekem? Egy senki vagy! Soha nem jönnék össze veled, csak a szart tudod keverni!-egyre erősebben nyomott a falnak, de már nem voltam magamnál.

Fájt, amit mondott, az, hogy lesenkizett, az, hogy megütött, minek eredménye orrvérzés lett és az, hogy csak a szart tudom keverni. Mégis mivel? És mit képzel magáról? Ez nem igazi pasi! Egy igazi fiú nem bántja a lányokat se szellemileg, se fizikailag, se sehogy.

Elájultam és a kemény és hideg földre estem. 

~Niall

Jól leszidtam Ashley-t és fojtogatni kezdtem. Nem tudom mi történt velem! Soha nem voltam még ilyen ingerült, igazából csak nem akartam vele mutatkozni, mert...mindegy! Ashley hirtelen a földre került, mire ijedten lenéztem rá és próbáltam valahogy segíteni neki. Mindig amikor a bátyám elájult, a szüleim azt mondták, hogy állítsuk fejre, mert így egy kis időn belül visszatér az eszmélete. Körülnéztem és csak a falnak tudtam támasztani. Megfogtam a két lábát, felemeltem és nekitámasztottam a falnak. 

Nem kellett több 2 percnél és már újra magánál volt. Segítség kép lehajoltam hozzá, hogy könnyebben fel tudjon állni, de elutasította.

~Ashley

Visszatért az eszméletem, de a fejem sajogni kezdett és éreztem, ahogy a vér végigfolyik a számon. Utáltam érezni azt a vasas és keserű ízt, amit most is tűrnöm kellett.

Gyilkos tekintettel néztem a szőke fiút, aki megbánóan nézett rám.

-Ashley! Nem tudom mi ütött belém!-mondta és lehajtotta a fejét.

-Tudod, Niall, eddig azt gondoltam, hogy te egy kedves és jószívű fiú vagy, a menőséged mellett! De hatalmasat tévedtem! Remélem örülsz, hogy most már egy lányt is sikerült megütnöd és majdnem sikerült megfojtani is! Igazán szép teljesítmény! Gratulálok!-mondtam egy hatalmas állmosollyal, miközben a szemembe könnyek gyülekeztek.-És még valami!-fejeztem be és a végén megrúgtam ott, ahol tudtam, hogy a legjobban fáj neki.-Jó éjszakát!

A ingem ujjával törölgettem a vérző orromat és reménykedtem, hogy majd kijön belőle. Mondjuk most ez volt a legkisebb problémám. 

Nagyon lassan mentem, mindenem fájni kezdett és ahogy haza értem, egyből bezártam az ajtót, "felrohantam" a fürdőszobába, levettem a ruháimat, engedtem jó meleg vizet és beültem a kádba. Már egy ideje a kádban ültem, amikor elgondolkodtam azon, amit egyébként sosem mertem volna. Végül is eldöntöttem, hogy megteszem, bármennyire is félek a dologtól. A kezembe vettem egy kis, négyzet alakú dobozkát és kivettem belőle egy kicsi, de annál élesebb dolgot, a borotvapengét. A dobozkát visszatettem a polcra, a pengét a magam elé emeltem, hogy jobban meg tudjam vizsgálni. Úgy nézhettem ki, mint amikor egy kisgyereknek mutatnak valamit, ami számára teljesen szokatlan és új. 5 percig nézhettem a pengét, mire már tényleg csak azon voltam, hogy megtegyem. A bal karomhoz tettem és óvatosan húzni kezdtem, végig a karomon. Nem fájt, mivel elvakított az extázis és a sok hülye gondom. Majdnem teljesen a hajlatomig húztam, leálltam és eldobtam az éles tárgyat.

Megszorítottam a kezemet, hogy jobban jöjjön belőle a vér. Nem volt szükség rá, mert folyt belőle rendesen. Kicsit leöblítettem, de a víz nagyon csípett. Felszisszentem, gyorsan elzártam a csapot és magamra tekertem a törölközőmet. Kerestem egy fáslit a véres területre, még egyszer lemostam a véremet, majd befásliztam a helyét. Bementem a szobámba. átvettem a pizsamámat és bedőltem az ágyba. Úrrá lettek rajtam az érzelmek és sírni kezdtem. Azt hittem, hogy álmodom és ez a nap nem is történt meg. Mennyire jó is lett volna! Elgondolkoztam, hogy miért kellett nekem megszületnem, hogy Isten miért akarta, hogy éljek. Az egész életemnek nincs értelme. Utána bevillant az esti eset. Magam előtt láttam Niall-t és a hangját ugyanolyan tisztán és durván hallottam még mindig, mint akkor. Csak ezek visszhangzottak a fejemben: "Egy senki vagy!" és "...csak a szart tudod keverni!", na meg a pofon hatalmasat csattanó hangja.

Eddig is tudtam, hogy egy senki vagyok, de ezt mástól hallani - egy olyantól, akiről azt gondolod, hogy más, mint a többi és ő megértene téged - nagyon fáj.

Amíg el nem aludtam, ezt mondogattam magamnak. Reméltem, hogy másnap nem fog hozzám szólni és nagy ívben kerülni fog. Lassan elaludtam és még az álmomban is megjelent. Csak ismételgette az elhangzott szavakat, mondatokat, én pedig csak sírtam, mint egy kisbaba és nem értettem, hogy miért teszi. Tudtam, hogy még erősebb lesz attól, hogyha sírok és látja, hogy szenvedek, de már nem tudtam magamban tartani.

Újra és újra, egyre durvábban mondogatta.

Az éjszaka folyamán kb. 30-szor keltem fel, mert rémálmom volt. Persze mindig ugyanaz. Ha felkeltem, lementem a konyhába, ittam egy bögre teát, néha-néha leszedtem a kötést a kezemről, megnéztem a vágás nyomát, a seb körül lila volt, és ha megnyomtam, akkor még ki-kicsordult a vérem. Visszatettem a kötést és visszamentem a szobámba. Hajnali 5 órakor sikerült elaludnom, megint csak rémálmom volt, de 6-kor az ébresztőórám megmentett. Kikeltem az ágyból, nagyon lassan mozogtam, még mindig fájt mindenem. Felvettem a papucsomat és becsoszogtam a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, mint mindig, most is elfordultam volna, de hirtelen megláttam a nyakamon a lila foltokat. Remek! Megmostam az arcom és a fogam, aztán lementem a konyhába. Tettem el innivalót, de kaját nem. Valahogy éreztem, hogy ma nem leszek éhes.
Visszamentem a szobámba, egy fekete csőnadrágot, egy fekete pólót, egy fekete hosszú ujjút - hogy eltakarja a kezemet -, egy fekete cipőt vettem fel és a nyakam köré sálat tekertem. ( ruha )
7 órakor elindultam a suliba. Felszálltam a buszra és mivel ma sokkal többen voltak, ezért most nem tudtam leülni. Nagyon erősen kapaszkodtam a korlátba, féltem, hogy egy kisebb kanyartól is sikeresen ráesnék egy nénire. Erőm nem nagyon volt már, azt hittem elájulok. Már csak 3-4 utca volt a suliig és már éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Kezdtem elveszteni az egyensúlyom és éreztem, hogy dőlök.

Hamarosan arra keltem, hogy egy néni hideg vizes vászonzsepivel törölgeti az arcomat és az ablak mellett ülök.
-Köszönöm!-mondtam erőtlenül, de teljesen őszintén.
-Rosszul vagy kicsikém?-kérdezte a néni aggodalommal a hangjában.
-Nem vagyok a legjobban!-feleltem.
-Menj haza, nehogy nagyobb bajod legyen és szólj a szüleidnek, hogy kísérjenek el az orvoshoz.
-Inkább a nagyimhoz megyek!-mosolyogtam.
-Rendben!-mosolygott vissza.
Adott egy pár tanácsot és nemsokára leszállt. Még én is mentem egy-két megállót és én is elhagytam a buszt. Egyenesen a nagyihoz indultam és gondoltam, hogy hogyha meglát, leszid, hogy miért nem mentem suliba. 

~4. rész

~zene

Végül is...eldöntöttem, hogy elmegyek és nem érdekel, hogy ki mit mond rám.!
Előkotortam néhány színes ruhát a szekrényemből. Évek óta csak feketében jártam, de most felvettem egy színesebb ruhát. Nem tudtam, hogy Niall mit fog ahhoz szólni, hogy elmegyek és ahhoz, hogy ilyen ruhában megyek.
Eltettem a telefonomat és elindultam. Felszálltam a buszra és hamarosan megérkeztem a sulihoz. Már sötétedett és besétáltam a tornaterembe. Az ajtót kinyitva meghallottam a focicsapat nagy zsivaját. Esküszöm, olyan volt, mintha ott álltak volna mellettem és még úgy is fennhangon beszéltek volna. Végigsétáltam a folyosón, majd beléptem a terembe és megláttam a tesitanárunkat.
-Helló Johnes! Hát te? Még az órákon se nagyon látlak, hogy-hogy most bejöttél?-kérdezte, miközben kicsit viccelődni próbált. Ez most nem jött össze... :S
-Csak megnézek egy edzést!-vágtam hozzá.
-Melyik fiú tetszik?-kérdezte egyből.
-Azért mert eljövök egy edzésre, akkor már egyből tetszik valaki?! Nem lehet, hogy megkedveltem a focit?!-kérdeztem értetlenkedő fejjel.-Mondjuk az lehetetlen, de mindegy!-válaszoltam meg a saját kérdésemet.
-Jól van, Johnes! Ne egyél meg!-mondta, majd kiment, egyenesen az öltözőbe.
Kintről csak azt hallottam, hogy sürgeti a fiúkat és egy olyat, hogy "Joe! Vedd le a büdös alsónadrágodat Chris fejéről!". Ez nekem már túl sok volt, de egyben vicces is. Ki az az idióta, aki a másik fejére húzza az alsógatyáját? oO Jézusom! Ezek szerint most meztelenül áll az öltöző közepén?!
Sose értettem a fiúkat! Olyan értetlenek, éretlenek és perverzek. Az utóbbi még nem is lenne baj, ha nem annyira durván lennének perverzek.
A fejemet támasztva néztem ki a fejemből és vártam, hogy belépkedjenek az első emberek. Először egy 11.-es fiú jött be.
-Hát te?-kérdezte flegmán.-Mit keresel itt?
-Elvesztettem a kontaktlencsémet!-néztem rá tágra nyílt szemekkel.
-És hogy-hogy nem feketében vagy?
-Lehányt egy szivárvány!-mondtam és közben egy szivárványt mutogattam a levegőbe.
Nem nagyon értette, hogy miről beszélek, ezért inkább legyintett egyet és elment.
Egymás után jöttek be a focicsapat tagjai, az utolsók között megtaláltam Niall-t. Mikor észrevett, szúrós szemmel nézett rám, én pedig tök ártatlanul, mert fogalmam nem volt, hogy miért nézett így. Suliban még tök jó fej, megkérdezi - mosolyogva!!! -, hogy megvárjon-e, most meg ilyen...félelmetes. Úgy nézett rám, mint aki legszívesebben letépné a fejemet vagy megölne. Rendesen félni kezdtem.
-Niall! Jössz?-kérdezte Adam, az egyik 10.-es srác.
-Megyek!-mondta Niall flegmán, de még mindig engem nézett, ugyanolyan ijesztően.
Niall elindult a fiúk felé, már nem annyira észrevehetően nézett, de még mindig 'gonoszan'.
-Hallod haver!? Mit akar tőled ez a csaj?-kérdezte az egyik fiú, miközben mindannyian rám néztek.
-Semmit!-mondta Niall, még mindig csúnyán nézve rám.
Legszívesebben kirohantam volna a teremből vagy inkább el se jöttem volna, de az még nagyobb égés lett volna, szóval maradtam.
Elkezdődött az edzés, mármint az edzés az a része, amikor csinálnak is valamit. Először lefutottak 20 kört, kb. 3 perc alatt, mire én csak lestem. Ha két lépést meg teszek 3 perc alatt én már annak örülök. Nem hogy 20 kört! O.O A futás után várt rájuk egy "meccs".
Az edző - aki egyben a tesitanár is - két csapatra osztotta a fiúkat. Egy fiúnak ki kellett állni, mivel 11 embert nem lehet rendesen kettő csapatba tenni, de ahogy elnéztem Mike-ot nem nagyon érdekelte, hogy ki kellett állnia. És a legjobb...mellém ült le. *-* :')
-Minden álmom ez volt!-mondtam, miközben forgattam a szemeimet.
-Mondtál valamit?-kérdezte mosolyogva.
-Seeeeemmit!-jelent meg egyből egy hatalmas kamu vigyor a fejemen.
Mike-kal csak néztük a fiúkat, ahogy rugdossák a labdát. Igazából nem értettem, hogy miért fújkálja a tanár a sípját, de mindegy. Ők tudják és csak ez számít.
Eltelt kb. egy negyed óra, mikor Niall lőtt egy gólt.
-Szép volt, haver!-ordította be Mike, mire Niall felénk nézett.
Vigyorogva bólintott egyet Mike-nak, ezzel megköszönve az előbbit, de amikor rám nézett, elkomorodott az arca és visszatért az érzés, hogy meg akar ölni.
A maradék 45 percben azon gondolkoztam, hogy mi baja lehet velem. Sehogy sem akart kitisztulni a kép, ami előttem volt és valahányszor rámnézett, azt hittem, hogy ott helyben halok meg.
Végig kellett ülnöm egy órát, pedig olyan volt, mintha több évig ültem volna ott egyedül, azon a padon. A fiúk elindultak az öltözőbe, én pedig nagy nehezen feltápászkodtam a padról.
-Viszlát holnap, Johnes!-mondta Mr. Evens és felírta a "meccs" végeredményét egy kis táblára.
-Viszlát!-mondtam és elindultam kifelé.
Mivel kicsit hideg volt, ezért visszavettem a sapkámat és így indultam hazafelé. Hallottam, ahogy a fiúk kijönnek a tesiteremből és röhögnek, mint valami retardált fóka. Még nem voltam messze tőlük és hallottam, hogy miről beszélgetnek. Még jó, hogy a foci volt a téma.
-Srácok! Menjetek csak előre, mindjárt megyek én is, csak elintézek valamit!-hallottam meg Niall hangját.
-Oké! Cső!-köszöntek el tőle.
A fiúk elmentek mellettem egy halk köszönés szerű kíséretében. Jóval előttem jártak, mikor befordultam egy kicsi, tényleg nagyon keskeny járdára, ahol mindig megyek. Néha kicsit félek, mert eszméletlen hosszú és sötét. Na meg annyi a hely, hogy egy dagibb ember beszorulna és sehogy se tudnák kiszedni a két egymáshoz túlságosan is közel épített házak közül.
Néztem a földet és Niall-ön gondolkoztam. Talán azért ilyen, mert lehánytam?! oO De hát azt mondta, hogy nem haragszik! O.O Síri csönd volt és a mögöttem lépkedő kicsit begyorsított a tempóján. Volt egy sejtésem, hogy Niall lehet az, mert azt mondta a többieknek, hogy "elintéz valamit". Bár nem voltam benne biztos és kicsit féltem, hogy ki az és hogyha Niall az, akkor mit akar?!
Én is belehúztam egy hangyányit, de semmi értelme nem volt. Megtörtént az, amitől féltem! Elkapott.

~3. rész

~zene

Megérkeztünk és le akartunk szállni, de nem hittem volna, hogy ezt látnom kellett volna...
-Szia szöszi! Tegnap nagyon jól csináltad!-jött oda Niallhöz egy szőke elkényeztetett osztálytársunk és tapizni kezdte.
-Ugyan...ez még semmi nem volt!-dicsekedett Niall.
Ahaaa...szóval ilyen kis egóbajnok, mi?...Rosszul esett, hogy Sabrina fogdossa őt, de mit tehetnék?! Nem tulajdoníthatom el, hiszen ő Niall, én pedig egy senki.
Könnyek gyülekeztek a szememben, de mentem tovább, Niall mögött. A földet stíröltem és nem vettem észre, hogy Niall megállt és nekimentem.
-Bocsi!-nyögtem ki.
-Semmi baj!-mondta azzal az iszonyat kellemesen lágy hangjával.
A szívverésem felgyorsult. Nem hittem volna, hogy valaha is hozzám fog szólni, pláne nem ilyen aranyosan. *-*
Tovább mentem, beértem a suliba és felmentem a II. emeletre, ahova általában. Bementem az osztályunkba és leültem a szokásos helyemre.
Elővettem az angolt és vártam, hogy becsengessenek és akkor látom Niall-t.

~óra után
Majdnem végig csak Niall-t néztem, de ő nem vette észre vagy észrevette, csak nem nézett rám olyan feltűnően.
A többiek kimentek szünetre, de én bent maradtam. Hamarosan csöngettek és mindenki bejött. Kémia következett. Leültünk...bejött a tanár és elkezdett beszélni és kísérletezni, de nem nagyon figyeltem, hanem inkább a füzetembe rajzolgattam és elég jól sikerült.

Óra végére pont be is fejeztem, a tanár kiment és a kajaszünet következett. Pár lány, akik ugye nagyon menők..., összegyűltek a terem egyik sarkában és sutyorogni kezdtek. Aztán felém jöttek egy doboz sütivel a kezükben.

-Szia Ashley!-köszönt Sabrina nyálasan.

-Hali! Mit szeretnétek?-kérdeztem egy kamu mosollyal az arcomon.

-Kérsz sütit?-kérdezte.

-Nem kösz!

-De miért nem? Pedig olyan finom lett!-mondta.

-Jól van!-mondtam és vettem egyet a sütiből. 

Beleharaptam a sütibe, mire ők visszamentek a helyükre és Sabrina iszonyat feltűnően nézett engem. Tényleg finom volt a süti...de...hirtelen...o-óóó...

-Bbbbbbbbllllllllllllleeeeeee!!!

Hánytam...mit tettek ezek a sütibe?! Mondjuk most nem is az érdekelt, hanem, hogy lehánytam a padtársamat.! Bakker!

-Kérlek ne haragudj!-mondtam, adtam neki egy zsepit és kirohantam a teremből.

Bementem a lány wc-be, bezárkóztam az egyik fülkébe és alig hallhatóan sírni kezdtem. 

~suli végén

Még mindig a wc-ben gubbasztottam, mikor meghallottam a kicsengetést. Mindenki indult hazafelé és amikor minden elcsendesedett, kimentem, egyenesen a termünkbe, mivel ott maradt a táskám.

Beértem, de nem voltam egyedül. Niall is ott volt, aki még mindig a pólójáról akarta leszedni a trutyit. Mikor megláttam, lehajtottam a fejemet és elindultam a hátsó padhoz.

-Én...tényleg nagyon sajnálom, de Sabrina tett valamit abba a szarba!-mondtam.

Nem válaszolt.

-Most ennyire haragszol?-kérdeztem.

-Nem! Dehogyis!-mondta, ejtett egy kisebb mosolyt és elindult kifelé.-Megvárjalak?

Mosolyogva bólintottam egyet és felvettem a táskámat. Elindultunk és még vagy százszor bocsánatot kértem tőle. Felszálltunk a buszra, de ő hátra ült, én pedig előre. 

Majd megállt a busz és leszálltam. Intettem egyet Niallnek, mire visszaintett. Elindult a busz és én is hazafelé. Most így belegondolva...milyen ciki már, hogy a suli új diákját, aki egyben a suli legjobb pasija és a padtársam, lehánytam... ._. 

Még reggel meghallottam, hogy ma lesz egy fociedzés a tornatermünkben. Talán elmegyek, bár ez egyáltalán nem biztos. Sőt...el szeretnék menni, de akkor meg ujjal fognak mutogatni és röhögni, hogy: "Höhö, nézd már! Itt a hányós csaj!" Azt pedig nem akarom!!!

Hazaértem, letettem a táskámat, felhívtam a nagyit, elmeséltem neki mindent, majd letettük és megkajáltam. Kaja után megcsináltam a házimat és már délután 5 óra volt. 

Remek...az edzés fél 7kor kezdődik, ami mindjárt itt van és nem tudom, hogy menjek-e vagy ne...

Végül is...eldöntöttem, hogy elmegyek és nem érdekel, hogy ki mit mond rám.!

~2. rész

~zene

Beértem a terembe, letettem a cuccaimat és leültem. Vártam, hogy elkezdődjön a biológia óra. A fejemet a padon pihentettem és amikor megszólalt a csengő és bejött a tanár...sokkot kaptam...

-Diákok! Ő itt az új osztálytársatok!-jött be Mr. Schnabel egy új fiúval.-Kérlek mondj magadról egy pár dolgot!
-Hali emberek! A nevem Niall Horan, 16 éves vagyok és szeretek focizni.-mondta az új fiú.
-Köszönjük Mr. Horan! Miss Johnes mellett még van hely, oda leülhet!-mondta Mr. Schnabel.
-Mi van?-kiáltottam fel, majd gyorsan a számhoz kaptam a kezemet.
Ezt nem hiszem el. Új osztálytársat kapunk és mellém ültetik...mondjuk...be kell vallani...egész helyes.
Elsétált a legutolsó padhoz és letette a cuccait mellém. Egy pillanatra rám nézett, majd gyorsan el is fordult.
A...a...a....szeme! Jézusom! Valami nagyon furcsa dolgot érzek!!! Nem tudom mi lehet ez... :s Majd megkérdezem a nagyitól! Addig is...N.E.  N.É.Z.Z.  A.  S.Z.E.M.É.B.E.!!!
Úgy éreztem, ott helyben megöl a tekintetével...

~iskola végén
Minden órán együtt kellett ülnünk és egyszer sem nézett már rám. Felszálltam a buszra és ő is...Hamarosan leszálltam, néztem őt, de még mindig nem nézett rám.
Lassan odaértem nagyi házához és bementem.
-Szia nagyi!-köszöntem.
-Áááhh...Ashley! Szia kicsikém! Hogy vagy?-kérdezte.
-Hát nem tudom...-mondtam.
-Ezt hogy érted?
-Nagyi! Az mit jelent, ha a hasam hirtelen összerándul, hogyha az új osztálytársamat látom?-kérdeztem.
-Az az új osztálytárs véletlenül fiú?
-Öö..igen!
-Akkor itt a válasz a kérdésedre!-mosolygott.
-Mi van?-néztem rá idiótán.
-Mondd csak! Volt már, hogy ilyet éreztél valaha is?
-Nem?!
-Komolyan nem érted?
-Komolyan!-vágtam rá.
-Ohh...Ashley Johnes! Te szerelmes vagy!-nyögte ki végül.
-Az nem lehet!-mondtam.
-És...kicsoda a fiú?-kérdezte nagyi érdeklődve.
-Nem nagyon ismerem...csak annyit tudok...hogy valami...nem emlékszem a nevére...talán Nicolas?! o.O Mindegy! Egyidős velem és szeret ping-pongozni?! Deee!!! Ez nem biztos! Gyönyörű szép kék szeme van!-mondtam.
-Ma érkezett hozzátok?-kérdezte.
-Igen!-bólintottam.
-És? Kedves fiú?
-Nem tudom! Inkább olyan..."nagymenő" féle lehet!
-Én nem tudom! Próbálj meg vele beszélgetni!-mondta nagyi.
Még kicsit beszélgettünk, elmeséltem neki, hogy kaptam egy 4est, ennek nagyon örült, aztán elindultam hazafelé.
A buszon megint láttam azt a fiút, aki olyan köcsög....-.-" Direkt mellé ültem le és társalogni kezdtem vele.
-Szia, régi cimborám! Mi újság arrafelé?-kérdeztem egy hatalmas kamu mosollyal az arcomon.
-Kopj le!-mondta.
Kicsit ismerős volt a hangja...mármint...ezt a hangot már hallottam valahol...úgy értem, hogy nem csak itt a buszon, hanem máshol is. De fogalmam nincs, hogy hol...
Mivel megérkeztem, leszálltam és elindultam haza. Megtanultam, csináltam magamnak szendvicset és megnéztem egy filmet. Mikor vége lett, kimentem egy kicsit sétálni és benéztem az újságoshoz. Volt egy pár újság, ami tetszett, de nem vittem pénzt magammal, szóval otthagytam és mentem tovább.
Hamarosan a parkban találtam magam, ahol pár lány lógott együtt a barátnőivel és egy pár fiú is volt, akik viszont fociztak.
Megláttam azt az ismerős hajat, amit ma reggel is láttam. Ő a padtársam. Az az iszonyatszexi, kikúrt helyes padtársam.
Na álljunk meg! Mi a franc van velem? Soha a büdös életben nem mondanék ilyet senkire. Jézus! Lehet, hogy a nagyinak van igaza és tényleg sze..sze...szerel...NEM! Az nem lehet!
Gyorsan elhessegettem a gondolatot és mentem tovább, egyre közelebb a focizó fiúkhoz. Egy pillanatra abbahagyták a játékot és összesúgtak. Nem nagyon izgatott, hogy miről beszélnek, de amikor észrevettem, hogy egyfolytában engem néz a padtársam egyik haverja és amikor a beszélgetésük végén a szőke hirtelen rám nézett, kicsit megijedtem. Szedtem a lábamat és gyorsan elhaladtam mellettük. Néha-néha visszanéztem rájuk és még mindig engem néztek. Nem értettem, de tényleg elképesztő ijesztő volt, ahogy 5 szempár egyfolytában engem figyel.
Mikor már nem is látszottak a fiúk, fellélegeztem. Nagy kerülővel megkerültem a városunkat és már sötét volt, mikor az utcánkba értem.
Szemben jött egy ember, kezében egy labdával, nem tudtam, hogy lány-e vagy fiú, mert kapucniban volt. Viszont, amikor köhögni kezdett, rájöttem, hogy fiú. Hirtelen megcsörrent a telefonja és felvette.
-Niall vagyok!-vette fel.
Elkerekedett a szemem és megálltam. O_O Niall! Bakker! Akkor nem Nicolas. Jézusom! Hogy tudtam ezt a két nevet összekeverni?!
Niall...Milyen szép neve van...és a hangja is olyan selymes...*-*
Kicsit megráztam a fejemet és elindultam. Szerintem azt hiszi, hogy hülye vagyok.
-Nem, még csak most indultam, de mindjárt ott leszek!-mondta.
- .........................
-Jó! Szevasz!-tette le a telefont.
Eltette a telefonját és amikor elhaladtunk egymás mellett, kicsit érintettük egymás vállát.
-Hova megy ez ilyenkor egy focilabdával?-kérdeztem magamban.
Amilyen jó hülye gyerek vagyok nem jutott eszembe, hogy ma este 8tól fociedzés van a sulinkban. Tehát jár focizni... :3 egyszer majd meglesem, ha lesz annyi bátorságom.
Hazaértem és gyorsan letusoltam. Csináltam magamnak müzlit, megettem, elmentem fogat mosni és befeküdtem az ágyamba, miközben a kedvenc zenémet hallgattam.

~reggel
Felkeltem és megcsináltam a szokásos dolgaimat és elindultam a suliba. A buszon ott volt Niall is...Megérkeztünk és le akartunk szállni, de nem hittem volna, hogy ezt látnom kellett volna...

~1. rész

~zene

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Unalmas és "bárcsak már vége is lenne". -.-" Utálom az életemet. Egy szerencsétlen dög vagyok. Felvettem a "nagyon színes" ruhámat. Minden nap feketében megyek, mert az nem annyira feltűnő, mintha egy rózsaszín, piros, citromsárga ruhába mennék. Nem kell nekem a feltűnés. A lényeg, hogy vészeljem át a sulit és már jöhetek is haza.
Elindultam. Útközben találkoztam pár osztálytársammal, de nem szóltam hozzájuk, csak mentem tovább. Mikor beértem a suliba, leültem a helyemre és vártam, hogy minél hamarabb vége legyen ennek a napnak.
Bejött a tanár és elkezdett beszélni. Mivel untam a dolgot, rádőltem a padomra és elaludtam.
~óra végén
-Miss Johnes! Megint elaludt az órámon! Ha holnap is ugyanezt teszi, kénytelen leszek felküldeni az igazgatóhoz!-mondta a matektanárom.
-Elnézést!-motyogtam és felálltam a helyemről.
-Rendben!-mondta és kiviharzott a teremből.
Miután kiment, visszafeküdtem a padomra. Hamarosan csengettek, szóval fel kellett kelnem. A franciatanár jött be. Miközben ő beszélt, én csak a füzetemet firkálgattam. 3 lapot telerajzoltam, mikor vége lett az órának.
Már nem volt kedvem tovább tűrni ezt a börtönt, ezért összepakoltam a cuccaimat és elindultam a nagyimhoz.
Felszálltam egy buszra és vettem jegyet. Leültem egy ablak melletti ülésre és vártam, hogy odaérjék.
-Helló! Leülhetek?-kérdezte egy fiú hang.
Megrántottam a vállamat, fel sem figyelve arra, hogy ki az. Nem is nagyon érdekelt...Leült mellém. Néha-néha odapillantottam, hogy mit csinál és csak a telefonjával babrált.
-Szánalom...-motyogtam.
Éreztem a fiú szúrós tekintetét, de nem néztem rá.
-Kiengednél?-förmedtem rá, mert megérkeztem.
Nem engedett ki, csak ült tovább. Megütöttem a vállat, mire ki tudtam szabadulni. Gyorsan leszálltam a buszról és bemutattam a gyereknek.
Elindultam a nagyi háza felé, közben zenét hallgattam. Odaértem a kicsi, de nagyon otthonos házikóhoz, bementem és a nagymamám meglepődve nézte, hogy mit keresek én itt.
-Szia kincsem! Hát te?-kérdezte elkerekedett szemekkel.
-Szia nagyi! Hát én! Ugye írsz nekem egy igazolást?-kérdeztem bociszemekkel.
-Na, de Ashley! Nem lóghatsz csak úgy a suliból!-mondta nagyi.
-Tudom, de az egy börtön!-mondtam és lehajtottam a fejemet.
-Írok egy igazolást, de ígérd meg, hogy nem lógsz többé! Megegyeztünk?-kérdezte.
-Háááááát...oké!-mosolyogtam.
-Így görbülj meg?-kérdezte miközben mutogatott ott nekem.
-Igen!-mondtam nevetve.
-Rendben!-mosolygott.-És amúgy miért jöttél el?
-Mint már mondtam, az a hely számomra a börtön.-mondtam szépen tagolva a szavakat.
-Értem! Kérsz enni? Mindjárt kész az ebéd!
-Kicsit éhes vagyok, úgyhogy igen!-mondtam és bementünk a konyhába.
-Éppen a kedvencedet főzöm! Gyümölcsleves!-mondta.
-A nagyiféle gyümölcsleves a legjobb a világon!-mosolyogtam és megterítettem.
5 perc múlva nagyi már szedett is mind a kettőnknek. Megkajáltunk és elmeséltem neki, hogy mi történt azon a kemény két órán, amin ott voltam.
-Megint elaludtál? Ashley! Hamarabb feküdj le, mert ez így nem lesz jó! Egyfolytában elalszol az órákon, aztán pedig ellógsz az iskolából! Egyetlen ötös vagy négyes nincs az ellenőrződben! Szoktál te tanulni?-kérdezte.
-Hát...nem igazán! Ha valami megmarad órán, akkor annyit tudok vagy még annyit se!-mondtam.
-Na látod! Ez a baj! Ha így megy tovább kénytelen leszek többet veled lenni és odaköltözök hozzád vagy te jössz ide hozzám!-mondta.
Lehajtottam a fejemet.
-Rendben! Adj nekem egy kis időt és megpróbálok jobban teljesíteni!-vágtam rá.
-Mennyi időt szeretnél?-kérdezte.
-Nem tudom!-mondtam.
-1 hónap?-kérdezte.
-Jól van!-mondtam és megöleltem.
-Menj haza! Tanulj! Egyél! És pihend ki magad!-mondta a nagyi.
-Okés! Majd holnap jövök! Szia! Szeretlek!-mondtam és kimentem a házból.
Kiértem és egyből eltűnt a mosoly az arcomról. Mentem a buszhoz és mire megérkeztem, pont megjött. Felszálltam és vettem jegyet, majd leültem oda, ahol kb. 2 órával ezelőtt ültem.
-Te?! Már megint?-kérdezte egy ismerős hang.
Bemutattam neki és szerencsére most nem mellém ült, hanem ment a busz hátuljába. 10 perc múlva megálltunk és leszálltam. Az a szerencsétlen, akinek még az arcát sem lehetett látni, mert kapucni volt rajta, még a buszon maradt. Mertem remélni, hogy jó messze lakik tőlem.
Elindultam, a válltáskám pántja a vállamon pihent, kicsit megvágva a vállamat és sietve lépkedtem hazafelé.
Mint tudjátok...én egy szerencsétlen lány vagyok...nem is lány, inkább teremtmény. Miközben sétáltam a járdán, észrevettem egy kocsit, ami minimum 130-cal ment és még jó, hogy belehajtott a pocsolyába, így tiszta sáros és vizes lettem.
Mérgesen topogtam tovább, mikor hallottam, hogy mögöttem egy kutya ugat és egy macska nyávog, de iszonyatosan. Hátranéztem és a kutya kergette a cicát. A macska elszaladt mellettem, a kutya meg nekem rohant és elestem. Nagy nehezen feltápászkodtam és pár idős néni megbámult.
-Elnézést kislány!-jött oda hozzám az egyik.-A táskádat inkább tedd a fenekedhez!-javasolta.
-Mégis miért?-kérdeztem miközben megtapintottam a sima bőrt a fenekem és a combom találkozásánál.-Bakker! Köszönöm!-mondtam a néninek és a táskámmal eltakartam a kiszakadt részt.
Most már tényleg azt akartam, hogy vége legyen ennek a napnak. Hazaértem, letettem a táskámat, levettem a nadrágomat, átöltöztem és nehezen...de elővettem a tanulnivalókat.
Matekkal kezdtem. Szinte semmit nem értettem belőle, pedig általánosban a matek volt a kedvencem. Aztán következett a töri, angol, biológia, földrajz, irodalom, nyelvtan, francia és az összes többi. Miután mindent átnéztem és megtanultam, amit holnapra kellett, rendeltem 2 pizzát és egy gyros-t. Nemsokára meghozták és teleettem magamat.
Nem sokkal később elmentem fürdeni és belevetettem magamat az ágyamba. Egyfolytában azon a hülyén járt az agyam, akiről nem is tudom, hogy kicsoda.

~reggel
Felkeltem, felöltöztem, megmosakodtam és csináltam magamnak szendvicset, plusz tettem el innivalót. Elindultam a suliba. Felszálltam a buszra, vettem jegyet és leültem a szokásos helyemre. Valaki megint leült mellém. Nem szólalt meg csak ült. Megnéztem, hogy mit csinál és csak nézelődött össze-vissza. Még mindig őt néztem, amikor visszanézett. Gyorsan irányt váltottam és kinéztem az ablakon. Olyan ismerős volt...
Mikor megérkeztünk, leszálltam és ő is. A suli felé indultam, de ő nem. Huhh...
Beértem a terembe, letettem a cuccaimat és leültem. Vártam, hogy elkezdődjön a biológia óra. A fejemet a padon pihentettem és amikor megszólalt a csengő és bejött a tanár...sokkot kaptam...

~Bemutatkozás

A nevem Ashley, de csak simán As. 16 éves vagyok és Londonban lakok. A szüleim még kiskoromban meghaltak és a nagyim lakik még Londonban. Néha átjön vagy én megyek hozzá. Nincs sok barátom, őszintén...egy sincs. Iszonyatosan zárkózott vagyok...nem tartom magam szépnek és ha valaki hozzám szól, csak morgok egyet és megyek tovább. Furcsa, mert ha a nagyimmal vagyok, akkor minden megváltozik...
Életemben egyszer sem voltam még szerelmes. Valahogy nem érdekel az, hogy megcsaljon egy fiú. Nem az a fajta vagyok, hogyha látok egy jó pasit, hogy elolvadok és sikongatok vagy ha meglátom felgyorsul a szívverésem, ahogy az a többi lánynál van. Bennem még egy parányi szikra sem vehető észre.
Azonban az életem 180 fokos fordulatot vesz, mikor megismerem életem szerelmét, aki a suli egyik legmenőbb fiúja. Sajnos...ő nem nagyon figyel oda a magamfajta lányokra...:(