~zene
Ledőltem a kanapéra és elgondolkoztam. Elhatároztam, hogy ennek itt és most vége! Nem tűröm tovább a sok sértést és megalázást!
Gyorsan felöltöztem és elmentem a gyógyszertárba. Mindenféle gyógyszert vettem, amit csak találtam és meg tudtam venni. Elég drága volt, de most nem érdekelt.
Azt akartam, hogy senki se lássa, hogy mi van nálam, ezért belehelyeztem a gyógyszereket a táskámba, a táskámat lezártam, a kezeim közé vettem és szorítottam, mintha az életem múlna rajta.
A bolt felé vettem az irányt és ahogy beléptem mindenki engem nézett. Én meg, mint aki fél, gyorsan átszaladgáltam a sorok között és igyekeztem, hogy nehogy valaki is több, mint egy másodpercig nézzen rám. Vettem egy üveg piszokerős és méregdrága alkoholt és indultam haza.
Kapkodva minden cuccot ledobáltam a konyhaasztalra és felrohantam a szobámba. Bekapcsoltam a gépemet és kicsit megnyugodtam, már nem akartam semmit sem elkapkodni. Felmentem a közösségi oldalakra, kiírtam egy utolsó posztot és mindenhonnan töröltem a fiókomat. Óvatosan lecsuktam a gépem tetejét és feltápászkodtam az ágyamról. Lassan körülnéztem a szobámban, mindent alaposan megnéztem és néha-néha elmosolyodtam, ha megláttam valami kis tárgyat. Odamentem az asztalomhoz, megsimítottam a tetejét és lementem a konyhába.
Találtam egy cetlit a hűtőn, amit egyébként bevásárló listának terveztem, de most erre kell. Mivel a nagymamámnak hamarosan születésnapja lesz, ezért írtam neki egy-két sort. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet írás közben, de sikerült elfojtani. A levelet beletettem egy nagyobb borítékba, hogy mellé tehessem az egyik közös képünket a nagyival és a szerencsenyakláncomat. A borítékot felcímeztem, leragasztottam és felálltam a székről. Bár még nem tudom, hogy hogyan juttatom el mamámnak a kis csomagot, de remélem megkapja.
Felmentem a szobámba még egyszer, viszont nem tudom miért. Egyből ki is mentem, vissza a konyhába és rájöttem:
Nekem ezek az utolsó perceim.
Már nem érdekelt semmi és senki, kivéve két embert, nagyit és Niall-t. Csigalassúsággal nyitottam ki a táskámat és vettem ki belőle a szatyrot, azt letettem az asztalra és kibontottam mindet. Megkerestem a kedvenc müzlis tálamat, majd beleöntöttem a különböző gyógyszereket.
Fogtam egy kanalat és bekebeleztem az összeset. Még nem volt hatása se az altatónak, se a többinek, ezért fogtam az alkoholt és két litert az utolsó cseppig kiittam az üvegből. Már szédelegtem, az üveget eldobtam és hatalmas csattanással leesett, majd széttört.
Részegen felsétáltam a fürdőbe. Az emberek jól mondják: ha alkoholt iszol a gyógyszerre, akkor az még rosszabb, mintha nem is vettél volna be gyógyszert.
Eresztettem vizet a kádba, levetkőztem és amikor már félig volt vízzel, belemásztam. Ellazultam teljesen, már nem is tudom miért, mikor az volt a fejemben, hogy fájdalmas halálom legyen. Ez eddig sikerült is! A fejem széthasad, feszít, felrobban, plusz még szédülök is. De még csak most jön majd a java!
Fogtam a régi, öreg barátomat, kivettem a dobozából és remegő kézzel figyeltem. Mielőtt elkezdtem volna a pengével való ügyködést, mindig alaposan megvizsgáltam a tárgyat is és a kezemen az ereket is. Undorító egy látvány, amikor ömlik a kezedből a vér, de hát na, nincs más választásom.
Múltkor függőlegesen szeltem fel a karomat, most máshogy akartam. Sokat és vízszintesen. Utoljára a szememhez emeltem a pengét és elkezdtem.
Iszonyatosan fájt, ordítottam a fájdalomtól, most nem volt bennem az, hogy érdekelne valakit, ha meghalok. Már csak a halál körözött a fejemben.
A cselekedetem végén a pengét ledobtam a csempére és néztem, ahogyan a vér csöpög a karomból.
Zsibbadni kezdett, mindenhol. Már a sírás kerülgetett a fájdalomtól és már nem foghatott vissza senki. Sírtam, sikítottam és ordítottam, hiszen úgysem hall senki és semmi.
Próbáltam lazítani és nem a fájdalomra gondolni, ezért belecsúsztattam a kezemet a vízbe, mire felszisszentem, a maró és feszítő érzés miatt. Hátradőltem a kádban és élveztem a hátralévő életemet.
Mikor már kellőképpen ellazultam, vettem egy nagy levegőt és a vízbe merültem. A karjaimat keresztben a melleim elé helyeztem, mint az egyiptomi fáraók a koporsójukban.
Meglepetésemre egy ajtócsapódást szűrtem ki a hatalmas csendből, de nem tudtam mire vélni. Nem sokkal később hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn, aztán megint csak ajtócsapódás, nekem pedig már alig van levegőm. Hallottam, ahogyan a fürdőszoba nyikorogva nyílik ki. Megijedtem, hogy ki lehet az, de már nem számít. A halál szélénél vagyok és már nem érdekel semmi.
Hirtelen valaki kirántott a vízből, erősen tartott és átkarolta a vállamat. Lassan nyitottam ki a szememet és elém tárultak a vakító napsugarak, amik az ablakon át szűrődtek be.
-Ashley! Mit csinálsz magaddal?-kérdezte a szőke fiú, akit annyira szerettem.
-Hogy kerülsz ide?-kérdeztem élettelen hangon.
-Mondtam, hogy meglátogatlak valamelyik délután, csak nem gondoltam volna, hogy így talállak!-mondta elkenődött, már-már elakadt, sírós hangon.
-Niall!? Te sírsz?-kérdeztem egyre gyengébben.
Niall szipogni kezdett és a vállamra borította a fejét.
-Mit műveltél magaddal?
-Én?! Én semmit, csak már nem bírom a sok megalázást! Szükségem van egy kis jóra is!
-Ezt nevezed te jónak? Olyan hülye vagy, Ashley! Temérdek gyógyszert és alkoholt tömsz magadba, aztán most meg akarod fullasztani magad! Elment az eszed!-ordított.
-Ez még nem minden!-mondtam és a pengére mutattam.
-Ne! Kérlek ne tedd ezt!-zokogott és megnézte a karomat.
Ahogy megfogta, az ő keze is tiszta vér lett, majd felnézett rám könnyes szemmel, én meg, mint valami bamba fogyatékos néztem vissza rá. Nem tehettem róla, már nem volt erőm!
-Nem! Nem akarom, hogy meghalj! Maradj velem, kérlek!-mondta elcsuklott hangon.-Szeretlek!
-Niall! Ne törődj velem! Hamarosan úgyis meghalok! Jobb lesz úgy nekem!
Niall csak sírt és sírt, mire én végigsimítottam puha arcán, ő közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. Gyengéd volt. A csókunk végén nyomtam egy utolsó, apró puszit az arcára, halványan elmosolyodtam és lehunytam a szemeimet.
-Szeretlek!-suttogtam.
Eljött értem a halál. A halál, amire már egy jó ideje vártam. Az utolsó sóhajom hatalmas volt és már csak feketeség volt előttem...
Meghaltam.
Még küszködtem egy kicsit, hogy melyik ajtón menjek tovább, de végül is a jót választottam. Beléptem és egyből fellélegeztem. Egy új és gondtalan élet várt rám, ahol nem aláznak meg és mindenki elfogad, hiszen senki sem tökéletes. Kivéve, azt a két embert, akit meg akartam óvni attól, hogy nehogy fájdalmat okozzak nekik vagy ne szenvedjenek, miután meghalok. Nekem ez így, itt és most tökéletes!
