2013. április 18., csütörtök

~5. rész

~zene

Megtörtént az, amitől féltem! Elkapott. Niall volt az.
-Mégis miért jöttél el az edzésre?! Mit akarsz tőlem?!-kérdezte ingerülten és a torkomnál fogva szorított a falhoz. 
-Niall! Engedj el!-mondtam alig hallhatóan, mert tényleg azt hittem, hogy megfulladok.
-Nem engedlek, amíg meg nem mondod, hogy a francot akarsz tőlem!-üvöltötte, megpofozott és még jobban nekinyomott a falnak.-Azt hitted, attól, mert hozzád szóltam a suliba és talán rád mosolyogtam, hogy most már menő vagy és tetszel nekem? Egy senki vagy! Soha nem jönnék össze veled, csak a szart tudod keverni!-egyre erősebben nyomott a falnak, de már nem voltam magamnál.
Fájt, amit mondott, az, hogy lesenkizett, az, hogy megütött, minek eredménye orrvérzés lett és az, hogy csak a szart tudom keverni. Mégis mivel? És mit képzel magáról? Ez nem igazi pasi! Egy igazi fiú nem bántja a lányokat se szellemileg, se fizikailag, se sehogy.
Elájultam és a kemény és hideg földre estem. 

~Niall
Jól leszidtam Ashley-t és fojtogatni kezdtem. Nem tudom mi történt velem! Soha nem voltam még ilyen ingerült, igazából csak nem akartam vele mutatkozni, mert...mindegy! Ashley hirtelen a földre került, mire ijedten lenéztem rá és próbáltam valahogy segíteni neki. Mindig amikor a bátyám elájult, a szüleim azt mondták, hogy állítsuk fejre, mert így egy kis időn belül visszatér az eszmélete. Körülnéztem és csak a falnak tudtam támasztani. Megfogtam a két lábát, felemeltem és nekitámasztottam a falnak. 
Nem kellett több 2 percnél és már újra magánál volt. Segítség kép lehajoltam hozzá, hogy könnyebben fel tudjon állni, de elutasította.

~Ashley
Visszatért az eszméletem, de a fejem sajogni kezdett és éreztem, ahogy a vér végigfolyik a számon. Utáltam érezni azt a vasas és keserű ízt, amit most is tűrnöm kellett.
Gyilkos tekintettel néztem a szőke fiút, aki megbánóan nézett rám.
-Ashley! Nem tudom mi ütött belém!-mondta és lehajtotta a fejét.
-Tudod, Niall, eddig azt gondoltam, hogy te egy kedves és jószívű fiú vagy, a menőséged mellett! De hatalmasat tévedtem! Remélem örülsz, hogy most már egy lányt is sikerült megütnöd és majdnem sikerült megfojtani is! Igazán szép teljesítmény! Gratulálok!-mondtam egy hatalmas állmosollyal, miközben a szemembe könnyek gyülekeztek.-És még valami!-fejeztem be és a végén megrúgtam ott, ahol tudtam, hogy a legjobban fáj neki.-Jó éjszakát!
A ingem ujjával törölgettem a vérző orromat és reménykedtem, hogy majd kijön belőle. Mondjuk most ez volt a legkisebb problémám. 
Nagyon lassan mentem, mindenem fájni kezdett és ahogy haza értem, egyből bezártam az ajtót, "felrohantam" a fürdőszobába, levettem a ruháimat, engedtem jó meleg vizet és beültem a kádba. Már egy ideje a kádban ültem, amikor elgondolkodtam azon, amit egyébként sosem mertem volna. Végül is eldöntöttem, hogy megteszem, bármennyire is félek a dologtól. A kezembe vettem egy kis, négyzet alakú dobozkát és kivettem belőle egy kicsi, de annál élesebb dolgot, a borotvapengét. A dobozkát visszatettem a polcra, a pengét a magam elé emeltem, hogy jobban meg tudjam vizsgálni. Úgy nézhettem ki, mint amikor egy kisgyereknek mutatnak valamit, ami számára teljesen szokatlan és új. 5 percig nézhettem a pengét, mire már tényleg csak azon voltam, hogy megtegyem. A bal karomhoz tettem és óvatosan húzni kezdtem, végig a karomon. Nem fájt, mivel elvakított az extázis és a sok hülye gondom. Majdnem teljesen a hajlatomig húztam, leálltam és eldobtam az éles tárgyat.
Megszorítottam a kezemet, hogy jobban jöjjön belőle a vér. Nem volt szükség rá, mert folyt belőle rendesen. Kicsit leöblítettem, de a víz nagyon csípett. Felszisszentem, gyorsan elzártam a csapot és magamra tekertem a törölközőmet. Kerestem egy fáslit a véres területre, még egyszer lemostam a véremet, majd befásliztam a helyét. Bementem a szobámba. átvettem a pizsamámat és bedőltem az ágyba. Úrrá lettek rajtam az érzelmek és sírni kezdtem. Azt hittem, hogy álmodom és ez a nap nem is történt meg. Mennyire jó is lett volna! Elgondolkoztam, hogy miért kellett nekem megszületnem, hogy Isten miért akarta, hogy éljek. Az egész életemnek nincs értelme. Utána bevillant az esti eset. Magam előtt láttam Niall-t és a hangját ugyanolyan tisztán és durván hallottam még mindig, mint akkor. Csak ezek visszhangzottak a fejemben: "Egy senki vagy!" és "...csak a szart tudod keverni!", na meg a pofon hatalmasat csattanó hangja.
Eddig is tudtam, hogy egy senki vagyok, de ezt mástól hallani - egy olyantól, akiről azt gondolod, hogy más, mint a többi és ő megértene téged - nagyon fáj.
Amíg el nem aludtam, ezt mondogattam magamnak. Reméltem, hogy másnap nem fog hozzám szólni és nagy ívben kerülni fog. Lassan elaludtam és még az álmomban is megjelent. Csak ismételgette az elhangzott szavakat, mondatokat, én pedig csak sírtam, mint egy kisbaba és nem értettem, hogy miért teszi. Tudtam, hogy még erősebb lesz attól, hogyha sírok és látja, hogy szenvedek, de már nem tudtam magamban tartani.
Újra és újra, egyre durvábban mondogatta.
Az éjszaka folyamán kb. 30-szor keltem fel, mert rémálmom volt. Persze mindig ugyanaz. Ha felkeltem, lementem a konyhába, ittam egy bögre teát, néha-néha leszedtem a kötést a kezemről, megnéztem a vágás nyomát, a seb körül lila volt, és ha megnyomtam, akkor még ki-kicsordult a vérem. Visszatettem a kötést és visszamentem a szobámba. Hajnali 5 órakor sikerült elaludnom, megint csak rémálmom volt, de 6-kor az ébresztőórám megmentett. Kikeltem az ágyból, nagyon lassan mozogtam, még mindig fájt mindenem. Felvettem a papucsomat és becsoszogtam a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, mint mindig, most is elfordultam volna, de hirtelen megláttam a nyakamon a lila foltokat. Remek! Megmostam az arcom és a fogam, aztán lementem a konyhába. Tettem el innivalót, de kaját nem. Valahogy éreztem, hogy ma nem leszek éhes.
Visszamentem a szobámba, egy fekete csőnadrágot, egy fekete pólót, egy fekete hosszú ujjút - hogy eltakarja a kezemet -, egy fekete cipőt vettem fel és a nyakam köré sálat tekertem. ( ruha )
7 órakor elindultam a suliba. Felszálltam a buszra és mivel ma sokkal többen voltak, ezért most nem tudtam leülni. Nagyon erősen kapaszkodtam a korlátba, féltem, hogy egy kisebb kanyartól is sikeresen ráesnék egy nénire. Erőm nem nagyon volt már, azt hittem elájulok. Már csak 3-4 utca volt a suliig és már éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Kezdtem elveszteni az egyensúlyom és éreztem, hogy dőlök.

Hamarosan arra keltem, hogy egy néni hideg vizes vászonzsepivel törölgeti az arcomat és az ablak mellett ülök.
-Köszönöm!-mondtam erőtlenül, de teljesen őszintén.
-Rosszul vagy kicsikém?-kérdezte a néni aggodalommal a hangjában.
-Nem vagyok a legjobban!-feleltem.
-Menj haza, nehogy nagyobb bajod legyen és szólj a szüleidnek, hogy kísérjenek el az orvoshoz.
-Inkább a nagyimhoz megyek!-mosolyogtam.
-Rendben!-mosolygott vissza.
Adott egy pár tanácsot és nemsokára leszállt. Még én is mentem egy-két megállót és én is elhagytam a buszt. Egyenesen a nagyihoz indultam és gondoltam, hogy hogyha meglát, leszid, hogy miért nem mentem suliba. 

9 megjegyzés:

  1. :O itt?? itt hagyod abba? :( olyan szemét vagy..:( siess a kövivel, mert...megverlek ._. :DD szomorú rész lett..:'( Niall egy pontpontpont..-.-"

    VálaszTörlés
  2. Kövit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. annyira ügyes vagy!:) csak így tovább imádom, de többet ne vagdossa magát ://

    VálaszTörlés
  4. Gyorsan a köviiit!Szeretem az ilyen blogokat,talán mert legbelül én is ilyen vagyok,kívül meg életvidám lány.......(csak a belsőre gondolta,most) :) <3

    VálaszTörlés
  5. Itt abbahagyni.... siess a kövivel ;)

    VálaszTörlés
  6. Itt abbahagyni.... siess a kövivel ;) ::))

    VálaszTörlés
  7. bekönnyeztem te lyány!:( gyorsan hozd a kövit!<3 ^_^

    VálaszTörlés
  8. Tök jó lett csakm kicsit morbid!! Siess a kövivel!!!!!!!!!

    VálaszTörlés